Ágazati képzés címkéhez tartozó bejegyzések

Sportedző (karate sportágban) tanfolyam

A karate sportedző szakember célirányosan tervezi, szervezi és irányítja a sportolók
, csapatok rövid-, közép- és hosszú távú felkészítését és versenyeztetését.
Sportedző (karate sportágban) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Sportedző (karate sportágban), Sportedző (karate sportágban) képzés, Sportedző (karate sportágban) tanfolyam, Felnőttképzés

Megtanítja a sportág technikai elemeit. Értékeli a sportolók edzéseken és a versenyeken nyújtott teljesítményét, a korszerű pedagógiai és edzéselvek, edzésmódszerek figyelembevételével fejleszti teljesítőképességüket és teljesítő-készségüket. Felméri sportolói állóképességét, technikai tudását, valamint edzéstervet készít, irányítja annak végrehajtását.

Edzőversenyeket és -versenyeket, illetve edzőtáborokat szervez. Megszervezi és koordinálja a rábízott sportolók felkészítésében együttműködő szakemberek tevékenységét (sportorvos, pszichológus stb.). Részt vesz a sport és egyéb szabadidős tevékenységet szervező egység/intézmény munkájában. Részt vesz a szabadidős sportolók foglalkozásai, versenyei szervezésében, irányításában. Tanácsaival segíti az egészséges életmódra törekvők táplálkozásának, sportolási programjának összeállítását.

Szakképesítés sorszáma: 10145012
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2021.04.12.

# /- #sportedző #karatesport #sportedzőkarate #sportedzőkaratesportágban #sportedzőkaratesportágbantanfolyam #sportedzőkaratesportágbanképzés #sportedzőkaratesportágbantanfolyamról #sportedzőkaratesportágbanoktatás #sportedzőkaratesportágbanvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Sportedző (karate sportágban) | Sportok | Személyi szolgáltatások |  Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Sportedző (kajak-kenu sportágban) tanfolyam

A kajakkenu sportedző szakember célirányosan tervezi, szervezi és irányítja a sportolók felkészülését figyelembe véve a rövid és hosszú távú célokat illetve a versenyeztetést. 

Sportedző (kajak-kenu sportágban) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Sportedző (kajak-kenu sportágban), Sportedző (kajak-kenu sportágban) képzés, Sportedző (kajak-kenu sportágban) tanfolyam, Felnőttképzés

Tisztában van a sportág hazai és nemzetközi történetével. Megtanítja a sportág mozgásanyagát, a sportági technika oktatását és javítását megfelelően elvégzi. Oktatja a különböző vízfelületekhez tartozó szabályrendszereket illetve a hajók mozgatásának módszertanát. Ismeri a sportág versenyszabályait.

Sportágspecifikus ismereteket nyújt, kialakítja a sportági jártasságot, képességeket, készségeket fejleszt. Felismeri és gondozza a tehetséget. Képes azon képességek oktatására, amely ahhoz szükséges, hogy a sportoló megfelelő előképzettséget kapjon, hogy élversenyző válhasson belőle. Megfelelően foglalkozik élversenyzőkkel és amatőr sportolókkal egyaránt. Felméri a tanulók technikai tudását és képes javítani azokat. Részt vesz a sport és egyéb szabadidős tevékenységet szervező egység/intézmény munkájában. Részt vesz a szabadidős sportolók foglalkozásai, versenyei szervezésében, irányításában. Tanácsaival segíti az egészséges életmódra törekvők sportolási programjának összeállítását.

Szakképesítés sorszáma: 10145010
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2021.04.12.

# /- #sportedző #sportedzőkajakkenusportágban #sportedzőkajakkenusportágbantanfolyam #sportedzőkajakkenusportágbanképzés #sportedzőkajakkenusportágbantanfolyamról #sportedzőkajakkenusportágbanoktatás #sportedzőkajakkenusportágbanvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Sportedző (kajak-kenu sportágban) | Sportok | Személyi szolgáltatások | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Sportedző (kung-fu/wushu sportágban) tanfolyam

A kungfu/wushu sportedző szakember célirányosan tervezi, szervezi és irányítja a sportolók, 
 csapatok rövid, közép és hosszú távú felkészítését és versenyeztetését.
Sportedző (kung-fu/wushu sportágban) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Sportedző (kung-fu/wushu sportágban), Sportedző (kung-fu/wushu sportágban) képzés, Sportedző (kung-fu/wushu sportágban) tanfolyam, Felnőttképzés

Megtanítja a sportág technikai elemeit. Értékeli a sportolók edzéseken és a versenyeken nyújtott teljesítményét, a korszerű pedagógiai és edzéselvek, edzésmódszerek figyelembevételével fejleszti teljesítőképességüket és teljesítőkészségüket. Felméri sportolói állóképességét, technikai tudását, valamint edzéstervet készít, irányítja annak végrehajtását.

Edzőversenyeket és versenyeket, illetve edzőtáborokat szervez. Megszervezi és koordinálja a rábízott sportolók felkészítésében együttműködő szakemberek tevékenységét (sportorvos, pszichológus stb.). Részt vesz a sport és egyéb szabadidős tevékenységet szervező egység/intézmény munkájában. Részt vesz a szabadidős sportolók foglalkozásai, versenyei szervezésében, irányításában. Tanácsaival segíti az egészséges életmódra törekvők táplálkozásának, sportolási programjának összeállítását.

Szakképesítés sorszáma: 10145014
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2021.04.12.

# /- #sportedző #kungfuwushu  #sportedzőkungfuwushusportágban #sportedzőkungfuwushusportágbantanfolyam #sportedzőkungfuwushusportágbanképzés #sportedzőkungfuwushusportágbantanfolyamról #sportedzőkungfuwushusportágbanoktatás #sportedzőkungfuwushusportágbanvizsga

Falusi turizmus szolgáltató tanfolyam

A falusi turisztikai vonzerő megléte mellett kialakítja a fogadóképesség tárgyi feltételrendszerét
, a tájegységre jellemző berendezéssel felszereli és működteti a vendéglátóhelyet.
Falusi turizmus szolgáltató tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Falusi turizmus szolgáltató, Falusi turizmus szolgáltató képzés, Falusi turizmus szolgáltató tanfolyam, Felnőttképzés

Ennek keretében fogadja a vendégeket, igény szerint gondoskodik ellátásukról. Rendelkezik minden olyan információval, amely a falusi turizmusban résztvevők minőségi időtöltését elősegíti: programlehetőséget ajánl, szervez, gasztronómiai élményeket nyújt. Képes bemutatni tevékenységén keresztül a falusi életformát, megismerteti vendégeivel a vidék flóráját és faunáját.

Biztosítani tudja szolgáltatásain keresztül a sport és szórakozási lehetőségek igénybevételét, a népi kismesterségek, népszokások, a hagyományos népi kézműves mesterségek megismerését. Tevékenységét fő vagy kiegészítő foglalkozásként végezheti, vállalkozóként illetve adószámos magánszemélyként is. Színvonalas, a vendéglátásturizmus ágazatra jellemző sztenderdek betartása mellett eredményes gazdálkodást képes folytatni.

Szakképesítés sorszáma: 10133007
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2021.01.08

# /- #falusiturizmusszolgáltató #falusiturizmusszolgáltatótanfolyam #falusiturizmusszolgáltatóképzés #falusiturizmusszolgáltatótanfolyamról #falusiturizmusszolgáltatóoktatás #falusiturizmusszolgáltatóvizsga

Szállodahajós, szállodai személyzet tanfolyam

A szállodahajó, szállodai személyzet szakképesítés integrált alapismereteket nyújt az egyes
 vendéglátói részlegek megismeréséhez.
Szállodahajós, szállodai személyzet tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepes.hu

Szállodahajós, szállodai személyzet, Szállodahajós, szállodai személyzet képzés, Szállodahajós, szállodai személyzet tanfolyam, Felnőttképzés

A szakma elsajátítója képes a szállodában előforduló vendéglátói részlegekben történő munkavégzésre a konyhán, a recepción, a vendégtéri kiszolgálásban és a housekeeping terültén egyaránt.

A szállodai személyzet tisztában van az egyes részlegekhez tartozó gazdasági, raktározási, előállítási és higiéniás előírásokkal, valamint a vendéglátói etikettet alkalmazva elvégzi a rá bízott feladatokat. Célja a vendég maradéktalan kiszolgálása szoftverek használatával anyanyelven és idegen nyelven, csapatban és önállóan egyaránt.

Szakképesítés sorszáma:10135002
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2021.01.08

# /- #szállodahajós #szállodai személyzet #szállodahajósszállodaiszemélyzet #szállodahajósszállodaiszemélyzettanfolyam #szállodahajósszállodaiszemélyzetképzés #szállodahajósszállodaiszemélyzettanfolyamról #szállodahajósszállodaiszemélyzetoktatás #szállodahajósszállodaiszemélyzetvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Szállodahajós szállodai személyzet | Szálláshely-szolgáltatás, étkeztetés, vendéglátás | Személyi szolgáltatások |  Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Sportoktató (testépítés-fitness sportágban) tanfolyam

A testépítésfitness sportoktató szakember célirányosan tervezi, szervezi és irányítja az
 oktatáson résztvevők foglalkozását. 
Sportoktató (testépítés-fitness sportágban) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Sportoktató (testépítés-fitness sportágban), Sportoktató (testépítés-fitness sportágban) képzés, Sportoktató (testépítés-fitness sportágban) tanfolyam, Felnőttképzés

Tisztában van a sportág hazai és nemzetközi történetével. Alapszinten megtanítja a sportág
mozgásanyagát, rajtjait és fordulóit.

Ismeri a sportág versenyszabályait. Sportágspecifikus ismereteket nyújt, kialakítja a sportági jártasságot, képességeket, készségeket fejleszt. Felismeri és gondozza a tehetséget. Értékeli a tanulók edzéseken nyújtott teljesítményét, a korszerű pedagógiai és edzéselvek, edzésmódszerek figyelembevételével fejleszti teljesítőképességüket és teljesítő-készségüket.

Felméri a sportolók technikai tudását és képes javítani azokat. Részt vesz a sport és egyéb szabadidős tevékenységet szervező egység/intézmény munkájában. Részt vesz a szabadidős sportolók foglalkozásai, versenyei szervezésében, irányításában. Tanácsaival segíti az egészséges életmódra törekvők sportolási programjának összeállítását.

Szakképesítés sorszáma: 10144016
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2021.04.12.

# /- #sportoktató #testépítésfitness #testépítésfitnesstanfolyam #testépítésfitnessképzés #testépítésfitnesstanfolyamról #testépítésfitnessoktatás #testépítésfitnessvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Sportoktató (testépítés-fitness sportágban) | Sportok | Személyi szolgáltatások |  Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Dajka tanfolyam

A dajka a bölcsődés és óvodáskorú gyermek gondozását, nevelését ellátó intézményben a  
felsőfokú végzettségű szakember irányításával végzi munkáját.
Dajka tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Dajka, Dajka képzés, Dajka tanfolyam, Felnőttképzés

Közreműködik a gyermek gondozásában, a higiénés feltételek biztosításában, a környezet rendjének, tisztaságának megteremtésében, valamint balesetvédelmi teendőket lát el. Ellátja a környezetgondozási és balesetmegelőzési teendőket. Munkáját a gyermek napirendjéhez igazodva, szervezi és végzi, a titoktartás kötelezettségének betartása mellett.

A dajka szakképesítéssel rendelkező képes:

 a személyi gondozási ismeretek alkalmazására

 higiénés szokások kialakításában az öntevékeny cselekvésre

 az étel előkészítésére, az étkezés higiénéjének megteremtésére a gyermek tevékenységének aktív segítésére

 a környezet gondozására, tisztántartására

 a gyermek tevékenységének aktív segítésére

 a munkavédelmi előírások betartására

 empátiára, toleranciára

 adekvát kommunikációra

 általános ismereteket speciális helyzetben alkalmazni

 a szakmai, etikai szabályok betartására, a szakmai értékek képviseletére

 módszeres munkavégzésre

 differenciált bánásmódra

 segítségnyújtásra, rendezvények, programok szervezésében

 betartani a munkavédelmi és tűzrendészeti szabályokat

 szakemberekkel való együttműködésre

Szakképesítés sorszáma:01194003

Programkövetelmény érvényességének kezdete:2021.05.07

# /- #dajka #dajkatanfolyam #dajkaképzés #dajkatanfolyamról #dajkaoktatás #dajkavizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Dajka | Oktatás | Oktatás, m.n.s. |  Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Pedagógiai munkatárs (Gyógypedagógiai asszisztens) tanfolyam

A gyógypedagógiai asszisztens bölcsődében, integrált óvodában, iskolában, speciális
óvodában, iskolában, speciális gyermekotthonban, speciális lakásotthonban és felnőtt
fogyatékosok intézményeiben, felsőfokú végzettségű szakember, irányítása mellett végzi
 szakirányú munkáját.
Pedagógiai munkatárs (Gyógypedagógiai asszisztens) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Pedagógiai munkatárs (Gyógypedagógiai asszisztens), Pedagógiai munkatárs (Gyógypedagógiai asszisztens) képzés, Pedagógiai munkatárs (Gyógypedagógiai asszisztens) tanfolyam, Felnőttképzés

 

 

Részt vesz a közvetlen gyógypedagógiai munkában az intézményen belüli és kívüli programok, szabadidős tevékenységek előkészítésében, szervezésében és lebonyolításában. Felügyeli, kíséri a gyermekeket/tanulókat, csoportokat.

A gyógypedagógus/pedagógus útmutatásai alapján ellátja a sajátos nevelési igény-specifikus, fogyatékosság-specifikus, gyógypedagógiai asszisztensi feladatokat. Közreműködik a sajátos nevelési igényű személyek körében végzett általános jellegű nevelési, oktatási, gondozási feladatokban, a tanórák előkészületeiben és lebonyolításában, a higiénés szokásrendszer kialakításában, valamint a közösen végezhető munkatevékenységekben. Segít az intézmény és a család kapcsolatának koordinálásában.

Betartja a titoktartási kötelezettséget. Munkáját a sajátos nevelési igényű, fogyatékos személyekkel, családtagjaikkal, és más szakemberekkel történő kölcsönös tisztelet, tolerancia és hatékony kommunikáció határozza meg.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
– olvasott, írott köznyelvi és szakmai szöveget megérteni
– köznyelvi és szakmai szöveget írni
– információk gyűjtésére
– empátiára, toleranciára
– adekvát kommunikációra
– konfliktusmegoldásra
– a szabadidős tevékenységek önálló szervezésére
– gondozási, önkiszolgálási feladatok irányítására
– munkatevékenységek szervezésére, megvalósítására
– hatékony munkára a gyógypedagógussal együttműködve
– nevelési módszerek megválasztására, alkalmazására
– foglalkozások eszközeinek előkészítésére
– differenciált bánásmódra
– a különleges bánásmódot igénylő gyermek felismerésére
– a gyógypedagógus/pedagógus által kijelölt feladatok végrehajtására
– ügyeleti feladatok ellátására
– munkatevékenységek szervezésére, megvalósítására

Szakképesítés sorszáma:01194001
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

# /- #pedagógiaimunkatárs #gyógypedagógiaiasszisztens #gyógypedagógiaiasszisztenstanfolyam #gyógypedagógiaiasszisztensképzés #gyógypedagógiaiasszisztenstanfolyamról #gyógypedagógiaiasszisztensoktatás #gyógypedagógiaiasszisztensvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Pedagógiai munkatárs (Gyógypedagógiai asszisztens) | Oktatás | Oktatás, m.n.s. | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Pedagógiai munkatárs (Pedagógiai asszisztens) tanfolyam

A pedagógiai asszisztens óvodában, iskolában, gyermekotthonban, lakásotthonban és egyéb
 (gyermeknevelő, gondozó) intézményben foglalkoztatott szakember, aki felsőfokú végzettségű
 szakember, irányítása mellett végzi szakirányú munkáját.
Pedagógiai munkatárs (Pedagógiai asszisztens) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Pedagógiai munkatárs (Pedagógiai asszisztens), Pedagógiai munkatárs (Pedagógiai asszisztens) képzés, Pedagógiai munkatárs (Pedagógiai asszisztens) tanfolyam, Felnőttképzés

A kompetenciahatárokat betartva közreműködik a gyermek/fiatal tevékenységeinek, tanítási óráinak előkészítésében és lebonyolításában. Részt vesz az intézményen belüli és intézményen kívüli programok, szabadidős feladatok előkészítésében és lebonyolításában. Felügyeli, kíséri a csoportot, gondozási feladatokat lát el, részt vesz a gondjaira bízott gyermek/fiatal higiénés szokásrendszerének kialakításában. Koordinálja a család és az intézmény kapcsolattartását. Munkája során differenciált bánásmódot alkalmaz. Különös figyelmet fordít a hátrányos szociokulturális környezetből érkező gyermekre, tanulóra és családjára, valamint figyel a különleges gondozáshoz való jog érvényesülésére. Munkáját a családokkal, más szakemberekkel és a gyermekkel/fiatallal történő kölcsönös tisztelet, tolerancia és hatékony kommunikáció határozza meg.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
– nevelési/oktatási feladatokat értelmezni
– együttműködni más szakemberekkel
– szociális problémák felismerésére
– a különleges bánásmódot igénylő gyermek felismerésére
– differenciált bánásmód alkalmazására
– konfliktusok felismerésére és megoldásra
– adekvát kommunikációra
– tevékenységek, tanórák eszközeinek előkészítésére
– rendezvények, programok szabadidős tevékenységek szervezésére
– ügyeleti feladatok ellátására
– pontos, következetes munkára
– módszeres munkavégzésre
– a különböző helyzetben élő emberek iránti empátiára, toleranciára
– általános ismereteket speciális helyzetekben alkalmazni
– pedagógiai, pszichológiai, egészségtani ismereteit alkalmazni
– a szakmai, etikai szabályok betartására, szakmai értékek képviseletére
– olvasott, írott köznyelvi és szakmai szöveget megérteni
– köznyelvi és szakmai  szöveget írni
– információk gyűjtésére
– önművelésre

Szakképesítés sorszáma:01194002
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

# /- #pedagógiaimunkatárs #pedagógiaiasszisztens #pedagógiaiasszisztenstanfolyam #pedagógiaiasszisztensképzés #pedagógiaiasszisztenstanfolyamról #pedagógiaiasszisztensoktatás #pedagógiaiasszisztensvizsga

Szállítmányozó tanfolyam

A szállítmányozó az áruk vasúti, közúti, légi, folyami és tengeri árutovábbítását nyilvántartja,
 koordinálja, szervezi és lebonyolítja, nyomon követi az áru útját.
Szállítmányozó tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Szállítmányozó, Szállítmányozó képzés, Szállítmányozó tanfolyam, Felnőttképzés

 

Munkája során biztosításokat köt a szállítmányra, tájékozódik az áru különleges kezelési igényéről, biztosítja az árutovábbítás-hoz szükséges különleges eszközöket, utasítja az árutovábbításban résztvevőket.

A megrendelőt és a fuvarozót folyamatosan tájékoztatja, elvégzi az ügyviteli adminisztrációs feladatokat és a hivatalos levelezést. Külföldi megbízója számára idegen nyelvű, elsősorban angol vagy német nyelven tájékoztatást ad, panaszt kezel, árajánlatot készít és röviden összefoglalja az áru státuszát.

A szállítmányozó folyamatosan figyelmemmel kíséri a jogszabályi környezetet, naprakészen ismeri a fuvarjogi szabályokat. Törekszik a megbízója számára a lehető legjobb fuvarozási eszköz és útvonal megválasztására, figyelemmel kíséri a fuvarbörzéket. A szállítmányozó elkészíti megbízója számára a szállítmányozói árajánlatot, erről tájékoztatja a megrendelőt.

Szakképesítés sorszáma:10415003
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2021.09.29

# /- #szállítmányozó #szállítmányozótanfolyam #szállítmányozóképzés #szállítmányozótanfolyamról #szállítmányozóoktatás #szállítmányozóvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

SzállítmányozóSzállítmányozó képzés | Szállítási szolgáltatások | Szállítási szolgáltatások |  Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Képző- és iparművészeti munkatárs (Mozgóképi animáció tervező) tanfolyam

A mozgókép- és animációtervező a mozgókép, videófilm, rajzfilm és számítógépes animáció
területén végez tervező, fejlesztő, kivitelező és alkotómunkát

Képző- és iparművészeti munkatárs (Mozgóképi animáció tervező), Képző- és iparművészeti munkatárs (Mozgóképi animáció tervező) képzés, Képző- és iparművészeti munkatárs (Mozgóképi animáció tervező) tanfolyam, Felnőttképzés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Különböző mozgóképi techni-kákkal (hagyományos vagy digitális 2D és 3D animációval, videótechnikával) készülő, különböző célú szerzői, vagy alkalmazott filmek stábjának közreműködője, játékfejlesztő, vagy utómunka stúdió munkatársa. Jó kézügyességgel, térlátással és rajzkészséggel rendelkezik.
Vizuális előkészítő és tervező, gyártástervező, animációs rajzoló, bábkészítő, báb-animátor, 3D modellező és animátor, segédoperatőr, számítógépes utómunka és vizuális effekt készítő feladatát egyaránt képes önállóan vagy csapatmunkában megvalósítani, saját vagy hozott for-gatókönyv alapján. Mozgóképi tartalomelőállításban vesz részt, szakmai együttműködésben dolgozik.
Megválasztja, és szakszerűen kezeli a feladataihoz kapcsolódó számítástechnikai eszközöket, digitális kép- és hangkezelő programokat, valamint fotó, videó, világítás- és hangtechnikai, il-letve képmegjelenítő eszközöket. Lépést tart s szakma technikai és vizuális környezetének fej-lődésével. Felsőfokú tanulmányait különböző felsőoktatási intézmények animációs, filmmű-vészeti, vizuális kommunikáció vagy média szakirányain folytathatja.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
– átlátni az adott szerzői vagy alkalmazott mozgókép- és animációtervező feladat célját és volumenét
– felmérni az adott feladatok eszközigényét, elkészítési módját, technikáját és várható költ-ségeit
– alkalmazni mozgókép- és animációtörténeti, mozgókép-technológiai ismereteit
– stúdió, vagy film-előállító hely alkalmazottjaként a kiadott feladatokat útmutatás alapján, vagy önállóan, határidőre elvégezni
– önálló vállalkozóként saját munkáját megtervezni, szervezési és kivitelezési feladatait el-látni, megszervezni a szükséges technológiai hátteret vagy kialakítani az önálló műhelyfel-tételeket
– hagyományos és számítógépes módszerekkel rajzokat, terveket készíteni
– formanyelvi, dramaturgiai ismeretei alapján forgatókönyvet értelmezni
– adott forgatókönyv alapján gyártási folyamatot tervezni, és azt részfeladatokra bontani
– technikai forgatókönyvet készíteni, vagy adott technikai forgatókönyv alapján szakmai munkát végezni
– rajzi tervező feladatokat végezni (figuraterv, mozdulatterv, karakterlap, látványterv)
– rajzi előkészítő feladatokat végezni (storyboard, színterv, layout)
– rajzi előkészítő anyagokat, instrukciókat, útmutatásokat értelmezni, azok alapján szakmai munkát végezni

A szakképesítéssel rendelkező képes:
– gyártás-előkészítő anyagokat rendszerezni, prezentációra, nyomtatásra előkészíteni
– kivitelező feladatokat végezni (pl. hagyományos és digitális 2D és 3D háttér készítés, báb- és díszlet építés, 3D modellezés, 3D printelés)
– animációs feladatokat végezni (pl. hagyományos vagy digitális 2D animáció, 3D animáció, interaktív vagy generatív animáció)
– a technikai forgatókönyvet forgatási részfeladatokra bontani
– segédoperatőri feladatokat ellátni (álló- és mozgókép rögzítés)
– felvételtechnikai eszközöket felhasználói szinten karbantartani
– díszlet vagy helyszín bevilágítása során asszisztensi feladatokat ellátni, vagy útmutatás alapján önálló világítástechnikai munkát végezni
– világítástechnikai eszközöket felhasználói szinten karbantartani
– hangfelvételek során asszisztensi feladatokat ellátni, vagy útmutatás alapján önálló munkát végezni
– hangtechnikai eszközöket felhasználói szinten karbantartani

A szakképesítéssel rendelkező képes:
– rögzített kép- és hanganyagokat rendszerezni, előkészíteni és archiválni
– számítástechnikai eszközöket felhasználói szinten karbantartani
– képalkotó, képfeldolgozó szoftvert használni
– 2D és 3D animációs szoftvert használni
– 3D modellezési kiegészítő feladatokat ellátni (UV mappelés, textúrázás, shadelés)
– nonlineáris editáló szoftvert használni, vágási feladatokat végezni
– kompozitáló szoftvert használni, utómunka feladatokat végezni (kompozitálás, effekt-animáció, color grading)
– render-optimalizálást végezni, kapott specifikációnak megfelelő renderelési formátumot beállítani, renderelési folyamatot felügyelni
– egyeztetni a megbízóval, munkaadóval, illetve a stáb tagjaival
– ellátni saját tevékenységének marketing alapfeladatait, illetve megbízni külső szakembert
– munkáit korszerű, igényes megjelenési formában prezentálni
– saját szakmai portfólióját folyamatosan bővíteni, fejleszteni
– további szakmai fejlődése érdekében továbbképzéseken és/vagy művészeti egyetemen továbbtanulni

Szakképesítés sorszáma:02134004
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

# /- #képzőésiparművészetimunkatárs #mozgóképianimációtervező  #mozgóképianimációtervezőtanfolyam #mozgóképianimációtervezőképzés #mozgóképianimációtervezőtanfolyamról #mozgóképianimációtervezőoktatás #mozgóképianimációtervezővizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Képző- és iparművészeti munkatárs (Mozgóképi animáció tervező) | Képzőművészet, szépművészet | Művészetek | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Képző- és iparművészeti munkatárs (Kerámiaműves) tanfolyam

A kerámiaműves széleskörű rajzi- és plasztikai tudással, művészettörténeti, kerámia-
porcelán történeti és technológiai ismeretekkel rendelkező szakember, aki a kerámia–
porcelán tárgykészítés különböző feladatait tervezői szemlélettel, alkotó módon valósítja meg.
Képző- és iparművészeti munkatárs (Kerámiaműves) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Képző- és iparművészeti munkatárs (Kerámiaműves), Képző- és iparművészeti munkatárs (Kerámiaműves) képzés, Képző- és iparművészeti munkatárs (Kerámiaműves) tanfolyam, Felnőttképzés

Tárgykészítő tevékenységét alkotócsoportban, üzemi környezetben, porcelángyárban vagy saját műhelyében végzi. A gyári–, kézműves és autonóm kerámia–porcelán területén egyaránt ismeri és tudatosan alkalmazza a hagyományos és korszerű technológiákat, figyelembe véve azok funkcionális, esztétikai és technikai jellemzőit. Egyéni elképzelései vagy a megrendelés szerint funkcionális tárgyakat, edényeket, kisplasztikákat, szaniterárut, épületkerámia elemeket, egyéb kerámia-porcelán anyagú tárgyféleségeket tervez és készít különféle kézi- és gépi eljárással.

Munkája során információkat, inspirációs anyagot gyűjt, terveket, vázlatokat, modelleket készít, anyag– és gyártáselőkészítést végez. Elkészíti a sorozatgyártásra szánt kerámia, porcelán tárgyak gipsz modelljét és sokszorosító formáit. Tárgyait szabadkézi technikákkal vagy sokszorosítható sík és plasztikus elemek felhasználásával díszíti. Figyelemmel kíséri vagy önállóan elvégzi a nyers kerámia-porcelán tárgyak zsengélő-, mázas és dekorégetését. Végigviszi vagy összehangolja a kerámia-porcelángyártás teljes folyamatát. Terveit, elkészült munkáit prezentálja, archiválja, kapcsolatot tart a megrendelőivel és szakmai partnereivel. Felsőfokú tanulmányait a különböző művészeti vagy műszaki egyetemek tárgytervező szakán folytatja.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
– átlátni az adott megbízói vagy önálló kerámiaműves feladat célját és volumenét
– felmérni az adott feladatok anyagszükségletét, előállítási módját, technikáját és költségeit
– alkalmazni a kerámia–porcelántörténet és a kortárs kerámia művészeti ismereteit
– anyag– és technológiai ismereteit kreatív módon felhasználni a tárgyformálásban
– beszerezni, megrendelni a szükséges alapanyagokat, kézi szerszámokat, technikai eszközöket
– megszervezni a szükséges technológiai hátteret vagy kialakítani az önálló műhelyfeltételeket
– hagyományos és számítógépes módszerekkel rajzokat, terveket készíteni
– a tárgyformáláshoz előzetes formatanulmányokat készíteni
– elkészíteni kerámia–porcelán tárgyak pontos méretezésű metszeti és műhelyrajzait
– sokszorosított tárgyak előállításához különböző rendeltetésű gipszformákat készíteni
– szakszerűen működtetni a kerámia-porcelán előkészítő, gyártóeszközöket
– ellenőrizni az agyag és porcelán alapanyagok, mázak cél szerinti felhasználhatóságát
– azonosítani a porcelán–kerámiamasszákat, mázakat, módosítani azok tulajdonságait
– alkalmazni a kerámia–porcelán tárgyformálás és sokszorosítás alapműveleteit
– szakszerűen használni a mázakat, máz alatti és máz feletti kerámia festékeket
– modellt, maketteket vagy prototípust készíteni
– egyeztetni a megbízóval vagy munkaadóval
– ütemezni, összehangolni az egyes részfeladatokat, egyeztetni a partnerekkel
– megtervezni, felügyelni a nyersáru szárításának folyamatát
– alkalmazni a mázazási műveletek különböző módjait
– szakszerűen berakni és működtetni az égetőkemencéket, alkalmazni az égetési segédeszközöket
– gondoskodni a kerámiakészítés, gyártás vagy gyártatás zavartalan folyamatáról
– figyelemmel kísérni az anyag- és energiafogyasztást
– a kézi és gépi szerszámokat, berendezéseket a technológiai előírások figyelembevételével, az egészség– és környezetvédelmi előírásoknak megfelelően használni
– a kerámia–porcelántárgyak forgalmazása során betartani a fogyasztóvédelmi előírásokat
– minőségi garanciát vállalni a megrendelt kerámia-porcelán tárgyakért
– ellátni saját tevékenységének marketing alapfeladatait, illetve megbízni külső szakembert
– munkáit korszerű, igényes megjelenési formában prezentálni
– saját szakmai portfólióját folyamatosan bővíteni, fejleszteni
– további szakmai fejlődése érdekében továbbképzéseken és/vagy művészeti egyetemen továbbtanulni

Szakképesítés sorszáma: 02134003
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

# /- #képzőésiparműúvészetimunkatárs #kerámiaműves #képzőésiparművészetimunkatárskerámiaműves #képzőésiparművészetimunkatárskerámiaművestanfolyam #képzőésiparművészetimunkatárskerámiaművesképzés #képzőésiparművészetimunkatárskerámiaművestanfolyamról #képzőésiparművészetimunkatárskerámiaművesoktatás #képzőésiparművészetimunkatárskerámiaművesvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Képző- és iparművészeti munkatárs (Kerámiaműves) | Képzőművészet, szépművészet | Művészetek |  Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Képző- és iparművészeti munkatárs (Művészeti és médiafotográfus) tanfolyam

A művészeti és médiafotográfus olyan alkotó, aki szakmai tudásának: a fotográfia technikai
 és formanyelvi alapjai terén szerzett ismeretének birtokában képes érzéseit, gondolatait,
véleményét a fotográfia és egyéb képrögzítésre alkalmas eszközök segítségével kifejezni.
Képző- és iparművészeti munkatárs (Művészeti és médiafotográfus) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Képző- és iparművészeti munkatárs (Művészeti és médiafotográfus), Képző- és iparművészeti munkatárs (Művészeti és médiafotográfus) képzés, Képző- és iparművészeti munkatárs (Művészeti és médiafotográfus) tanfolyam, Felnőttképzés

Felhasználja a hagyományos és digitális forráskutatás, az etikus és kritikus információ-és inspirációgyűjtés lehetőségeit. A fotográfia és más képrögzítő technikák történetéről, elméleteiről és tendenciáiról szerzett ismeretei hozzásegítik ahhoz, hogy saját ötleteit vagy a megrendelő igényeit önálló koncepció kialakításával, tervezői gondolkodásmóddal, kreatív hozzáállással, magas szakmai
színvonalon valósítsa meg.

Képes tájékozódni a szakma legújabb törekvéseiről, a fotográfiai és egyéb audiovizuális nyelvi és technikai eszközök és eljárások változásáról. Folyamatosan bővülő ismereteit alkotói és alkalmazott munkájában az álló- és mozgóképi műfajok különböző területein egyaránt helyesen alkalmazza. Ismeri a piaci elvárásokat, a társadalmat foglalkoztató kérdésekre való reflektálás különböző módjait. Tisztában van a prezentációs, installációs, archiválási
lehetőségekkel és módszerekkel. A művészeti és médiafotográfus tanulmányai során alapos szakmai, művészi és művészettörténeti ismereteket sajátít el.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
– információ és anyaggyűjtést végezni, terveket, vázlatokat, költségvetést készíteni
– a feladat értelmezésére, a munkafolyamat megtervezésére, azok különböző képalkotó eszközökkel való kivitelezésére
– alkotói és alkalmazott, álló és időalapú művek létrehozására, feladatok megoldására
– tudatosan és kreatívan használni álló- és mozgókép feldolgozó programokat
– archiválni, katalogizálni
– tipográfiát tervezni
– prezentálni
– nyomdai előkészítést végezni
– internetes megjelenést tervezni
– önállóan és csoportban dolgozni

Szakképesítés sorszáma:02134005
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

# /- #képzőésiparművészetimunkatárs #művészetiésmédiafotógráfus #művészetiésmédiafotógráfustanfolyam vképzés #művészetiésmédiafotógráfustanfolyamról #művészetiésmédiafotógráfus

Képző- és iparművészeti munkatárs (Művészeti grafikus) tanfolyam

A művészeti grafikus manuális alkotó eljárásokkal és digitális grafikus technikák alkalmazásá
-val  dolgozó szakember, akinek tervezői szemléletét széleskörű rajzi, művészet- és grafikatö
-rténeti ismeretei egészítik ki.
Képző- és iparművészeti munkatárs (Művészeti grafikus) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Képző- és iparművészeti munkatárs (Művészeti grafikus), Képző- és iparművészeti munkatárs (Művészeti grafikus) képzés, Képző- és iparművészeti munkatárs (Művészeti grafikus) tanfolyam, Felnőttképzés

Szakmai tevékenységét munkacsoportban – tervezőstúdióban, reklámügynökségnél, könyv- és lapkiadónál, illetve egyéb kereskedelmi és kulturális intézménynél –, vagy saját vállalkozásában végzi. Nyomdai, online és offline, valamint dekorációs felhasználásra grafikai terveket készít, melyeknek a technikai feldolgozáshoz szükséges előkészítését is elvégzi. Könyv, újság, egyéb nyomtatványok, online anyagok tipográfiai tervét készíti el, logót, arculatot, reklámkampány vizuális elemeit tervezi meg, manuális és digitális eszközökkel illusztrál, hirdetést, csomagolást tervez, autonóm alkotást készít. Munkájához információkat gyűjt, és ezek birtokában mozgósítja kreativitását, koncepciót alakít ki.

A tervezés és a kidolgozás során az esztétikai és a funkcionális célokat egyaránt szem előtt tartja, így tudatosan választ stílust, formanyelvet és technikát. A művészeti grafikus fejlett vizuális kultúrával rendelkező, igényes alkotó. Csoportmunkában nyitott és együttműködő: alkotói hozzáállását koncepcionális kérdések megoldásakor és részfeladatok elvégzésekor is hasznosítja. Figyelemmel kíséri a kor-társ művészet és a tervezőgrafika alakulását. Szakmai és technikai ismereteit folyamatosan bővíti, aktualizálja. Terveit, elkészült munkáit prezentálja, archiválja, kapcsolatot tart megrendelőivel és szakmai partnereivel. Felsőfokú tanulmányait a különböző művészeti egyetemek vagy egyetemi karok tervezőgrafika, képgrafika szakán folytatja.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
̶ a feladatot értelmezni, munkájához inspirációt és információkat gyűjteni
̶ a feladatokat kreatív módon megközelíteni
̶ munkáját koncepcionális tervezői gondolkodással végezni
̶ terveket, vázlatokat, költségvetést készíteni
̶ csoportmunkában nyitottan, aktívan és kreatívan részt venni
̶ az egyes grafikai műfajokat megkülönböztetni céljaik, formai követelményeik és szakmai tervezési sajátosságaik szerint
̶ betűtörténeti, tipográfiai és tördelési ismereteit alkalmazni
̶ stílust, formanyelvet, kompozíciót és technikát tudatosan kiválasztani és alkalmazni
̶ különböző tipográfiai és képi stílusokat megfelelően alkalmazni
̶ különböző ábrázolásmódokat (látványhűség, stilizálás, átírás, absztrakció) alkalmazni
̶ az esztétikum és a funkció együttes szem előtt tartásával tervezni
̶ a tervezés során színek, formák, képek, motívumok és betűtípusok célszerű és stílusos integrálására
̶ képi és szöveges elemek kapcsolatrendszerének kifejező és hasznos kialakítására
̶ manuális képalkotó technikák – rajzeszközök, festés, montázs, kollázs, sokszorosítógrafikai eljárások ismeretében tervezni és alkotni
̶ belső látására támaszkodva kreatív terveket készíteni
̶ manuális eszközökkel kalligráfiát készíteni
̶ vektor- és pixelgrafikus, valamint kiadványszerkesztő programokat készségszinten alkalmazni
̶ számítógépes munkájába manuálisan készült elemeket beépíteni
̶ manuális és digitális technikák alkalmazásával illusztrációt, szakillusztrációt, ábrát, szakábrát készíteni
̶ újság, könyv, online kiadvány tipográfiai tervét elkészíteni, címlapot, borítót tervezni, tördelni
̶ plakát, hirdetés, kisnyomtatvány grafikai tervét elkészíteni
̶ képeredetit digitalizálni, digitális képet készíteni, feldolgozni, szerkeszteni, a megfelelő fel-használási célra előkészíteni
̶ logót, szimbólumot, piktogramot tervezni
̶ cég, termék arculatát megtervezni, arculati kézikönyvet készíteni
̶ reklámkampány grafikai elemeit megtervezni
̶ infografikai, adatvizualizációs grafikai tartalmakat létrehozni
̶ vizuális koncepciót kidolgozni
̶ weboldal grafikai tervét elkészíteni
̶ a terveket a végfelhasználás technikai követelményei szerint előkészíteni, nyomdai eljárások, utómunkák ismeretében megfelelő nyomdai előkészítést végezni
̶ a különböző papírfajták ismeretében a célnak megfelelő papírt kiválasztani
̶ grafikatörténeti és -elméleti ismereteit folyamatosan bővíteni és alkalmazni szakmai munkájában
̶ művészettörténeti ismereteit alkalmazni szakmai munkájában
̶ tájékozódni a kortárs képzőművészet és tervezőgrafika legújabb törekvéseiről, és ezeket figyelembe venni tervezési munkájában
̶ kapcsolatot tartani megrendelőivel és szakmai partnereivel
̶ ellátni saját tevékenységének marketing alapfeladatait, illetve megbízni külső szakembert
̶ munkáit korszerű, igényes megjelenési formában, szakszerűen prezentálni
̶ saját szakmai portfólióját folyamatosan bővíteni, fejleszteni
̶ további szakmai fejlődése érdekében továbbképzéseken és/vagy művészeti egyetemen továbbtanulni

Szakképesítés sorszáma: 02134006
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

# /- #képzőésiparművészetimunkatárs #művészetigrafikus #képzőésiparművészetimunkatársművészetigrafikus #képzőésiparművészetimunkatársművészetigrafikustanfolyam #képzőésiparművészetimunkatársművészetigrafikusképzés #képzőésiparművészetimunkatársművészetigrafikustanfolyamról #képzőésiparművészetimunkatársművészetigrafikusoktatás #képzőésiparművészetimunkatársművészetigrafikusvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Képző- és iparművészeti munkatárs (Művészeti grafikus) | Képzőművészet, szépművészet | Művészetek |  Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző OKJ tanfolyamra becsatlakozási lehetőség

Becsatlakozási lehetőség Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző OKJ tanfolyamra!
Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző OKJ tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző OKJ, Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző OKJ tanfolyam, Felnőttképzés

A logisztikai és szállítmányozási ügyintéző feladata a logisztikai tevékenységek tervezése, lebonyolítása, a logisztikai rendszerrel kapcsolatos vezetői munka támogatása, valamint a szállítmányozási tevékenységgel kapcsolatban összehangolni, megtervezni és megszervezni az áru továbbítását a legoptimálisabb módon, a vezetői döntéseknek és iránymutatásoknak megfelelően.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
– termék vagy szolgáltatás rendelése, beszerzése, értékesítése lebonyolításában feladatokat ellátni,
– tervezési feladatokat végezni az ellátási, készletezési, termelési folyamatokban,
– kezelni a reklamációs eseteket,
– elvégezni a raktár adminisztrációjával és vezetésével kapcsolatos teendőket,
– belföldi és nemzetközi szállítmányozással kapcsolatos tevékenységet végezni,
– fuvarozási, szállítmányozási és szállítmánybiztosítási szerződéseket előkészíteni,
– árukárok kivizsgálásában, kárügyek intézésében közreműködni,
– fuvar- és szállítmányozói okmányokat kiállítani, ellenőrizni,
– kapcsolatot tartani hatóságokkal, szervezetekkel, partnerekkel, ügyfelekkel,
– döntés-előkészítéssel, információgyűjtéssel, elemzéssel segíteni a menedzsmentet,
– a munkájához tartozó informatikai és irodai eszközöket, valamint ügyviteli szoftvereket kezelni,
– különféle dokumentumokat elkészíteni és kitölteni számítógép használatával,
– használni a munkájához szükséges internetes felületeket,
– idegen nyelven kommunikálni szóban és írásban, és
– megérteni és alkalmazni az idegen nyelvű szakmai kifejezéseket.

OKJ azonosító: 54 841 11
Engedélyszám:E-000526/2014/A137

– RÉSZLETFIZETÉS BIZTOSÍTOTT –
Utolsó lehetőség, hogy gyorsan szakmát szerezhess!
Ne maradj le, csatlakozz képzésünkhöz, létszámaink korlátozottak!
Érdeklődni: 06-70/676-6835 | 06-30/733-7538 | 06-30/636-6852 /H-P : 08:00 – 16:30-ig

# /- #logisztikaiésszállítmányozásiügyintéző #logisztikaiésszállítmányozásiügyintézőokj #logisztikaiésszállítmányozásiügyintézőokjtanfolyam #logisztikaiésszállítmányozásiügyintézőokjképzés #logisztikaiésszállítmányozásiügyintézőokjtanfolyamról #logisztikaiésszállítmányozásiügyintézőokjoktatás #logisztikaiésszállítmányozásiügyintézőokjvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző OKJ | Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző OKJ képzés | Becsatlakozási lehetőség (OKJ) | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Képző- és iparművészeti munkatárs (Textilműves) tanfolyam

A textilműves olyan vizuális műveltséggel, rajzi, festészeti, művészettörténeti, textiltörténeti és textiltechnológiai ismeretekkel, fejlett színérzékkel rendelkező szakember, aki textil anyag-, minta- és formaterveit önállóan, igényesen, alkotó módon készíti el a különböző feladatoknak vagy a megrendelő igényeinek megfelelően.

Képző- és iparművészeti munkatárs (Textilműves) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Képző- és iparművészeti munkatárs (Textilműves), Képző- és iparművészeti munkatárs (Textilműves) képzés, Képző- és iparművészeti munkatárs (Textilműves) tanfolyam, Felnőttképzés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A textiltárgyak tervezése, kivitelezése és/vagy kiviteleztetése során esztétikai szempontokat figyelembe véve szakszerűen alkalmazza az elsajátított textiltechnikákat (szövés, kézi-festés, textilnyomás, varrás) és a jelenkor követelményeinek megfelelő számítógépes szakmai programokat, korszerű technológiákat. Munkájához önállóan információkat, inspirációkat gyűjt, vázlatokat, terveket, koloritokat, anyag és formakísérleteket készít, miközben új minőségek létrehozására törekszik. Megtervezi, ütemezi és önállóan végigviszi vagy végigkíséri a teljes textiltervezési és kivitelezési folyamatot. Terveit, kivitelezett munkáit archiválja, megrendelői, szakmai partnerei számára prezentációt készít. Felsőfokú tanulmányait a különböző művészeti vagy műszaki egyetemeken folytathatja.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
– szabadkézi rajzolásra, festésre, térkonstrukciók kialakítására
– a látvány egyszerű lerajzolását meghaladó ábrázolási formák megalkotására, átlényegítésére, absztrakcióra
– tanulmányrajzai alapján, vizuális memóriájára, belső látására támaszkodva kreatív tervek készítésére
– művészettörténeti, művészetelméleti, szakmatörténeti és szakelméleti ismereteinek felhasználására és folyamatos bővítésére
– forrásanyagot, információt gyűjteni, inspirációt keresni a munkájához, koncepciót kialakítani, munkafolyamatot tervezni, ütemezni
– vázlatokat készíteni, koncepcióját, elképzeléseit rajzi vagy plasztikus formában magas művészi színvonalon megjeleníteni
– technológiai- és anyagkísérleteket végezni, törekedve az új minőségek létrehozására
– textil alapanyag-, minta- és formaterveit önállóan, kreatívan, magas esztétikai igénnyel és a szakmai követelményeknek megfelelően elkészíteni
– textilterveit, vázlatait, terv-variációit, koloritjait, makettjeit, modellrajzait szakszerűen, számítógépes programok használatával és/vagy manuálisan elkészíteni
– tervei kivitelezéséhez a megfelelő alapanyagokat és technológiákat kiválasztani, alkalmazni
– a szakmai rajz elkészítésére és helyes értelmezésére
– megtervezni, kialakítani és fejleszteni szakmai eszközhátterét
– műhely- és műteremkörnyezetében szakmai feladatok ellátására
– alkalmazni szakmája legfontosabb technológiáit, alapanyagait, segédanyagait, szerszámait, berendezéseit
– lakástextil felhasználású terméket tervezni és készíteni az épített környezetnek megfelelően
– fali- és tértextil alkotásokat tervezni és készíteni
– ruházati felhasználású termékeket, öltözéket, vagy öltözködés kiegészítő tárgyakat tervezni és készíteni
– manuális és digitális eszközökkel dokumentálni, archiválni, prezentációt készíteni, bemutatni
– szakmai tevékenysége közben munka-, tűz-, környezet-, baleset- és egészségvédelmi előírásokat betartani
– tájékozódni a munkavállalás, a vállalkozások aktuális gazdasági-jogi feltételeiről
– további szakmai fejlődése érdekében továbbképzéseken és/vagy művészeti egyetemen továbbtanulni.

Szakképesítés sorszáma: 02134009
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2020.10.29.

# /- #képzőésiparművészetimunkatárs #textilműves #képzőésiparművészetimunkatárstextilműves #képzőésiparművészetimunkatárstextilművestanfolyam #képzőésiparművészetimunkatárstextilművesképzés #képzőésiparművészetimunkatárstextilművestanfolyamról #képzőésiparművészetimunkatárstextilművesoktatás #képzőésiparművészetimunkatárstextilművesvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Képző- és iparművészeti munkatárs (Textilműves) | Képzőművészet, szépművészet | Művészetek |  Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Műtárgyvédelmi munkatárs – Múzeumi gyűjtemény és raktárkezelő tanfolyam

A Műtárgyvédelmi munkatárs – Múzeumi gyűjtemény- és raktárkezelő muzeológus és/vagy
 okleveles restaurátor szakmai felügyeletével és irányításával, a múzeumi jogszabályok
betartása mellett végzi a műtárgyak kezelését.
Műtárgyvédelmi munkatárs – Múzeumi gyűjtemény és raktárkezelő tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Műtárgyvédelmi munkatárs – Múzeumi gyűjtemény és raktárkezelő, Műtárgyvédelmi munkatárs – Múzeumi gyűjtemény és raktárkezelő képzés, Műtárgyvédelmi munkatárs – Múzeumi gyűjtemény és raktárkezelő tanfolyam, Felnőttképzés

 Különböző típusú műtárgyakat kiállításra, kutatásra, restaurálásra, kölcsönzésre, fotózásra, digitalizálásra előkészít, mozgat, csomagol, tudatosan alkalmazva a műtárgyvédelmi előírásokat.

Ellenőrzi a műtárgyak állapotát és környezetét (klimatikus körülmények, higiénia) a raktárban és a kiállítás területén. A megelőző műtárgyvédelmi követelményektől eltérő állapotok esetén jelez a felettesének. Elkötelezetten és lelkiismeretesen dolgozik a műtárgyak megőrzése érdekében. Részt vesz a gyűjtemények raktári rendezésében. Az adminisztrációs feladatokat (elektronikus és papír alapú tárgylisták készítése, nyilvántartó szoftverek kezelése, adatbevitel) precízen, figyelmesen végzi. Csapatmunkában dolgozik, együttműködve a múzeumi szakalkalmazottakkal.

Szakképesítés sorszáma:02135012
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2021.01.08

# /- #műtárgyvédelmimunkatárs #múzeumigyűjteményésraktárkezelő #múzeumigyűjteményésraktárkezelőtanfolyam #múzeumigyűjteményésraktárkezelőképzés #múzeumigyűjteményésraktárkezelőtanfolyamról #múzeumigyűjteményésraktárkezelőoktatás #múzeumigyűjteményésraktárkezelővizsga

Műtárgyvédelmi munkatárs – Műtárgyvédelmi asszisztens tanfolyam

A Műtárgyvédelmi Munkatárs – Műtárgyvédelmi Asszisztens okleveles restaurátor szakmai
 felügyeletével, irányításával, a múzeumi jogszabályok, valamint a műtárgyvédelmi előírások
 betartása mellett végzi a műtárgyak mozgatását, csomagolását, tisztítását, konzerválását.
Műtárgyvédelmi munkatárs – Műtárgyvédelmi asszisztens tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Műtárgyvédelmi munkatárs – Műtárgyvédelmi asszisztens, Műtárgyvédelmi munkatárs – Műtárgyvédelmi asszisztens képzés,Műtárgyvédelmi munkatárs – Műtárgyvédelmi asszisztens tanfolyam, Felnőttképzés

Ellenőrzi a műtárgyak állapotát és környezetét (klimatikus körülmények, higiénia) a raktárban és a kiállítás területén.

A megelőző műtárgyvédelmi követelményektől eltérő állapotok esetén jelez a felettesének. Elkötelezetten és lelkiismeretesen dolgozik a műtárgyak megőrzése, állapotuk javítása érdekében a restaurálás etikai szabályainak betartásával. Részt vesz a kiállítások építésében, bontásában, installációk készítésében. A műtárgyak tisztításáról, konzerváló, restauráló kezeléséről szakszerű, precíz, fényképes dokumentációt készít elektronikusan és szükség esetén papír alapon. Csapatmunkában dolgozik, együttműködve a múzeum szakalkalmazottaival.

Szakképesítés sorszáma:02135011
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2021.01.08

# /- #műtárgyvédelmimunkatárs #műtárgyvédelmiasszisztens #műtárgyvédelmiasszisztenstanfolyam #műtárgyvédelmiasszisztensképzés #műtárgyvédelmiasszisztenstanfolyamról #műtárgyvédelmiasszisztensoktatás #műtárgyvédelmiasszisztensvizsga

Aranyműves tanfolyam

Az aranyművesek által készített használati tárgyak, ékszerek egyediek, szemet gyönyörköd-
tető, sokszor különleges üzenetet hordozó, művészi szinten elkészített munkák.
Aranyműves tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Aranyműves, Aranyműves képzés, Aranyműves tanfolyam, Felnőttképzés

Az aranyművesek jellemzően nemesfémekkel, arannyal, ezüsttel, platinával, palládiummal dolgoznak, sokszor díszítésként eredeti és egyéb drágaköveket használnak.

Mindezek a felhasznált anyagok egyfajta értékőrző, vagy befektetési szerepet is kölcsönöznek az elkészült aranyműves tárgyaknak ékszereknek.Az aranyművesség alapvetően öt alapműveletből álló kézműves szakma.

Ezek az alapműveletek: kézi fűrészelés, reszelés, hajlítás, kalapálás, forrasztás. Az aranyműves mesterség alapvető kézműves jellege ellenére használja a modern technika nyújtotta lehetőségeket is, (gépesített alkatrészgyártás, precíziós öntési eljárások, egyéb gépi, magas színvonalú sokszorosító eljárások) melyekkel egyrészt lerövidül az egyes munkafolyamatokhoz szükséges idő, másrészt nagy mennyiségben, sorozatgyártásban állítható elő az ékszer, nemesfémtárgy. Jellemzően nemesfém alapanyagokból különféle tárgyakat készíteni és javítani, a fémjelzési kötelezettség alá eső tárgyakat fémjeleztetni.

Szakképesítés sorszáma:02145022
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2021.05.07

# /- #aranyműves #aranyművestanfolyam #aranyművesképzés #aranyművestanfolyamról #aranyművesoktatás #aranyművesvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Aranyműves | Kézművesség | Művészetek |  Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Ezüstműves tanfolyam

Az ezüstműves olyan fejlett formakultúrával, rajzi és plasztikai ismeretekkel, valamint
fém-technikai tudással rendelkező szakember, aki igényesen, tervezői szemlélettel valósítja
 meg az ezüstművesség különböző területein adódó szakmai, tárgyalkotói feladatokat. 
Ezüstműves tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Ezüstműves, Ezüstműves képzés, Ezüstműves tanfolyam, Felnőttképzés

Az ezüstműves a kézműves mesterségek egyikeként, egyedi és tartós tárgyakat készít jellemzően ezüstötvözetből. Az ezüstműves tevékenysége többrétű: egyik része a megrendelővel való egyeztetéshez kapcsolódik, míg a másik része magához az alkotó folyamathoz, például a felületkezelési, felületképzési-díszítési eljárások révén az ezüstötvözet megformázásához, a tárgyak megalkotásához. Mindezek során az alábbi tevékenységeket végzi:

Megtervezi a tárgyat. Az elképzelését, ötletét papírra veti, lerajzolja. Szükség esetén gépi képalkotó/tervező program segítségével lemodellezi a tervet. Elkészíti hozzá a gyártási dokumentációt, meghatározza az elkészítés módját, technológiáját. Szükség esetén tömegvázlatot készít modellező anyag segítségével.

Akár a megrendelő igényeihez, akár a saját elképzeléseihez igazodik, a megfelelő terve-zési szempontok szerint állítja össze a létrehozni kívánt tárgy felépítését, formai kialakítását, az anyagminőségeket és anyagvastagságokat, a fém (jellemzően ezüst) mellett használt kiegészítő anyagok szerepét, helyét és azok kialakítását Az ezüstművesek jellemzően nemesfémek-kel, azon belül is ezüstötvözetekkel dolgoznak, azok képlékeny alakíthatósága miatt. A fel-használt anyagok, egyfajta értékőrző, vagy befektetési szerepet is kölcsönöznek az elkészült ezüstműves tárgyaknak.

Az ezüstműves szakma magas szintű elméleti és gyakorlati szaktudást követel meg.

Az előállítás során nagyság miatt szükséges. Ezek az ismeretek elsősorban az anyagfizika tárgykörébe tartoznak. Az ezüstművesség alapvetően öt alapműveletből álló kéz-műves szakma. Ezek az alapműveletek: kézi fűrészelés, reszelés, hajlítás, kalapálás, forrasztás. A kalapálás művelete külön hangsúlyt kap, az úgynevezett képlékeny alakítás sokrétű ismerete, magas szintű gyakorlata alapkövetelmény. Ebbe a tárgykörbe tartozik a cizellálás is, ennek magas szintű gyakorlata.

Az ezüstműves mesterség:

Alapvető kézműves jellege ellenére használja a modern technika nyújtotta lehetőségeket is, (gépesített alkatrészgyártás, fémnyomás, precíziós öntési eljárások, egyéb gépi, magas színvonalú sokszorosító eljárások) melyekkel egyrészt lerövidül az egyes munkafolyamatokhoz szükséges idő, másrészt nagyobb mennyiségben, kis szériában előállítható a nagy méretű nemesfémtárgy. Jellemzően nemesfém alapanyagokból különféle tárgyakat készít és régebben készült tárgyakat javít (nem restau-rál!), a fémjelzési kötelezettség alá eső tárgyakat fémjelezteti.

Szakképesítés sorszáma:02145021
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2021.01.08

# /- #ezüstműves #ezüstművestanfolyam #ezüstművesképzés #ezüstműves tanfolyamról #ezüstművesoktatás #ezüstművesvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Ezüstműves | Képzőművészet, szépművészet | Kézművesség | Tanfolyam | Szakképesítések | Szakmai képzések