Artista I. (Légtornász) tanfolyam

Artista I. (Légtornász) tanfolyam

Artista I. (Légtornász) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Artista I. (Légtornász), Artista I. (Légtornász) képzés, Artista I. (Légtornász) tanfolyam, Felnőttképzés

Az Artista I. (Légtornász) végzettségű személy olyan mozgásművészi képzettséggel rendelkező szakember, aki cirkuszban, varietében, színházban és egyéb előadóművészeti helyeken artistaprodukciókat mutat be művészi kivitelezésben. Az artista az előadóművészet rokon területein (színház, tánc, film, pantomimes, kaszkadőr) képzettségének, képességeinek megfelelő művészi feladatokat lát el.

Artista produkciót tervez saját vagy mások ötletei alapján. Mások által alkotott előadásokat dolgoz fel,meglévő műsoranyagot adaptál alkalomhoz, helyszínhez.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
 hagyományos, modern, “új cirkuszi”, kortárs cirkuszi, cirkuszszínházi, fizikai színházi előadásban önállóan artista mozgásanyag művészi bemutatására
 társművészetek: zene, tánc, pantomim, színjátszás, kaszkadőr elemek felhasználására a produkciókészítés folyamatában
 új eszközök, fejlesztésére, meglévők új kombinációban történő alkalmazására

 artista tevékenysége folyamatos elemzésére, értékelésére, és tapasztalatai alapján művészi munkájának fejlesztésére

 tájékozódni a szakmai trendekről, követelményekről, felmérni saját kompetenciáit, forrásanyagot gyűjteni

 partnereinek betanítani, betaníttatni a mozgásanyagot, összehangolni tevékenységét partnereivel.

Szakképesítés sorszáma:02155010
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

# /- #artistaI. #légtornász #légtornásztanfolyam #légtornászképzés #légtornásztanfolyamról

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet 

Artista I. (Légtornász) | Művészetek | Zene- és előadóművészetek |

 Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Vagyonvédelmi rendszerszerelő tanfolyam

 A vagyonvédelmi rendszerszerelő szakképesítéssel rendelkező személy objektumok,
 ingóságok technikai védelmével kapcsolatos igények pontos, szakszerű kielégítésére
hivatott olyan szakember, aki a szakmai, valamint a vonatkozó munkabiztonsági előírások 
betartásával, az adott munkaszervezet belső szervezeti rendjének megfelelően irányítással,
 vagy önállóan végzi munkáját. 
Vagyonvédelmi rendszerszerelő tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Vagyonvédelmi rendszerszerelő, Vagyonvédelmi rendszerszerelő képzés, Vagyonvédelmi rendszerszerelő tanfolyam, Felnőttképzés

Munkaköre gyakorlása során a hatályos jogszabályok, az érvényben lévő szabványok, MABISZ ajánlások alapján az ügyfél igényének megfelelő szervezési,  kivitelezési javítási, beállítási munkákat teljesít. Ennek érdekében körültekintő helyzetfelmérést, kockázatelemzést végez és árajánlatot ad. Az árajánlat elfogadása után vázlatokat, rajzokat, leírásokat és ütemtervet készít, valamint előkészíti a szükséges eszközöket, berendezéseket.


Telepíti a védett területre a bel és/vagy kültéri biztonságtechnikai, valamint a biztonsági videó megfigyelő és képrögzítő rendszereket. A különféle rendszereket számítógéppel felprogramozza és elvégzi a rendszer beállítását, próbáját. Képes és kész számítógépet, internetet alkalmazói szinten önállóan használni, biztonságtechnikai rendszereket tervdokumentáció alapján kiépíteni, az általa telepített/beépített védelmi eszközöket, berendezéseket üzemeltetni, meghibásodás esetén a hiba detektálását és javítását elvégezni.


Érthető, egyértelmű tájékoztatást ad szakszerű használatra vonatkozóan az ügyfélnek/kezelőnek. A kivitelezett rendszerek megvalósult állapotát dokumentálja, ez alapján elkészíti az elszámolást és a munkafolyamat lezárását. 
Biztonságtechnikai,  védelmi rendszer (elektronikus, mechanikai) kialakításához tanácsot, szakmai véleményt ad.
Olyan személynek ajánlható e szakképesítés, aki elkötelezett a vagyonvédelem technikai kiszolgálása iránt, szeret elektronikai szereléseket végezni, ilyen kihívásoknak eleget tenni.

Szakképesítés sorszáma:10324020
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

# / – #vagyonvédelmirendszerszerelő #vagyonvédelmirendszerszerelőtanfolyam #vagyonvédelmirendszerszerelőképzés #vagyonvédelmirendszerszerelőtanfolyamról #vagyonvédelmirendszerszerelőoktatás #vagyonvédelmirendszerszerelővizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.

Vagyonvédelmi rendszerszerelő | Személyi és vagyonvédelem | Védelmi szolgáltatások |  Tanfolyam | Szakképesítések Szakmai képzések

Tűzvédelmi főelőadó tanfolyam

A tűzvédelmi főelőadó foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban vagy szolgáltatóként
végzi a jogszabályban meghatározott, legmagasabb tűzvédelmi kockázati szintű
gazdálkodó szervek, létesítmények tűzvédelmi igazgatását.
Tűzvédelmi főelőadó tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Tűzvédelmi főelőadó, Tűzvédelmi főelőadó képzés, Tűzvédelmi főelőadó tanfolyam, Felnőttképzés

Feladatai körében szakmailag előkészíti és támogatja a tűzvédelemmel kapcsolatos, akár fejlesztésre irányuló vezetői döntéseket, intézkedéseket, szervezi és irányítja a tűzvédelmi szervezetben résztvevők tevékenységét, közreműködik a létesítményi tűzoltóságok megszervezésében, hatékony üzemeltetésében.

Munkáját részben önállóan, részben vezetőtársaival, beosztottjaival, valamint a hatóságokkal és a szolgáltatókkal együttműködve látja el. Intézkedik a gazdálkodó szervezet, létesítmény tűzvédelmi helyzetének rendezése, szabályozása, tűzvédelmi dokumentumainak elkészítése és helyes kezelése, a tűzvédelmi oktatással és szakvizsgával kapcsolatos feladatok ellátása, a létesítmény hatósági ellenőrzése, a tűzvédelmi jogi és szakmai szabályok betartatása, valamint a hiányosságok megszüntetése érdekében. Tűz esetén intézkedik a gazdálkodó szervezet tűzjelzéssel, tűzoltással, mentéssel, valamint a tűzvizsgálattal kapcsolatos kötelezettségeinek, feladatainak jog és szakszerű teljesítése érdekében.

Szakképesítés sorszáma:10324018
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

# / – #tűzvédelmifőelőadó #tűzvédelmifőelőadótanfolyam #tűzvédelmifőelőadóképzés #tűzvédelmifőelőadótanfolyamról #tűzvédelmifőelőadóoktatás #tűzvédelmifőelőadóvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.

Tűzvédelmi főelőadó | Személyi és vagyonvédelem | Védelmi szolgáltatások|  Tanfolyam | Szakképesítések Szakmai képzések

JELENTKEZZEN MOST 2022. JANUÁRI OKJ-S KÉPZÉSEINKRE

JELENTKEZZEN MOST 2022. JANUÁRI OKJ-S KÉPZÉSEINKRE
2022-ben a legkeresettebb OKJ képzések a piacvezető felnőttképzőnél Intenzív OKJ-s tanfolyamok több helyszínen vagy akár kihelyezett formában is.
Ingyenes és fizetős OKJ tanfolyamok

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Új irányt és lendületet adunk jövődnek.  © 2022

 

Aranykalászos gazda OKJ tanfolyam

Pincér OKJ tanfolyam

Pék OKJ tanfolyam

Pedagógiai- és családsegítő munkatárs OKJ tanfolyam

Óvodai dajka OKJ tanfolyam

Munkavédelmi technikus OKJ tanfolyam

Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző

Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő

Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő OKJ

Fodrász (Komplex) OKJ tanfolyam

Fodrász (Elmélet+Vizsga) OKJ tanfolyam

Festő mázoló tapétázó OKJ tanfolyam

Élelmezésvezető OKJ tanfolyam

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Energiaátalakitó-berendezés kezelője) OKJ tanfolyam

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Emelőgépkezelő (kivéve targonca)) OKJ tanfolyam

CAD-CAM informatikus OKJ tanfolyam

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Alapozás, közmű-és fenntartási-gép kezelő) OKJ tanfolyam

Élelmiszer-, vegyiárú eladó OKJ tanfolyam

Virágkötő (Komplex) OKJ tanfolyam

Boltvezető OKJ tanfolyam

Kozmetikus (Komplex) OKJ tanfolyam

Kisgyermekgondozó-, nevelő OKJ tanfolyam

Hegesztő OKJ tanfolyam

Kézápoló és Műkörömépítő OKJ tanfolyam

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Útépítő- és karbantartó gép kezelője) OKJ tanfolyam

Falusi vendéglátó OKJ tanfolyam

Demencia gondozó OKJ tanfolyam

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Targoncavezető) OKJ tanfolyam

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Földmunka-, rakodó és szállítógép kezelője) OKJ tanfolyam

Számítógép-szerelő, karbantartó OKJ tanfolyam

Számítógépes adatrögzítő OKJ tanfolyam

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Építésianyag-előkészítő gép kezelője) OKJ tanfolyam

Elektronikai gyártósori műszerész OKJ tanfolyam

Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ tanfolyam

Szárazépítő OKJ tanfolyam

Szakács (Komplex) OKJ tanfolyam

Szakács (Elmélet+Vizsga) OKJ tanfolyam

Raktárvezető OKJ tanfolyam

A céljaink, fejlődésünk, növekedésünk elérése, életünk minden pillanatában jelen van!
Mi mindenben támogatunk, mindegy milyen célt tűztél ki a jövőd tekintetében!
Képzéseinken, tréningjeinken keresztül igazi tudást adunk Neked, Magyarországnak!Ágazati területeket kötünk össze a legújabb technológiákkal, modernizációval, és trendekkel!
Új irányt és lendületet adunk jövődnek.

MODELLO 
Tudást adunk!
Régi OKJ-s tanfolyamok. Jelentkezz! Becsatlakozási lehetőség!

kozmetikus tanfolyam

 

Tűzvédelmi előadó tanfolyam

A tűzvédelmi előadó foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban vagy szolgáltatóként 
tűzvédelemmel kapcsolatos szakmai feladatokat lát el azoknál a gazdálkodó szervezeteknél,
létesítményeknél, amelyekre a vonatkozó jogszabály legfeljebb középszintű tűzvédelmi 
szakképesítéssel rendelkező személy foglalkoztatását, illetve megbízását írja elő.
Tűzvédelmi előadó tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Tűzvédelmi előadó, Tűzvédelmi előadó képzés, Tűzvédelmi előadó tanfolyam, Felnőttképzés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Feladatai körében szakmailag előkészíti a tűzvédelemmel kapcsolatos, akár fejlesztésre irányuló, vezetői döntéseket és részt vesz azok végrehajtásának ellenőrzésében. A tűzvédelmi használati szabályokkal teljes mértékben tisztában van, a létesítés alapvető szabályait ismeri. Intézkedik a gazdálkodó szervezet, létesítmény tűzvédelmi helyzetének rendezéséről, szabályozásáról, tűzvédelmi dokumentumainak elkészítéséről és helyes kezeléséről papír alapon vagy elektronikus
formában, a tűzvédelmi oktatással és szakvizsgával kapcsolatos feladatok ellátásával kapcsolatosan, a tűzvédelmi jogi és szakmai szabályok betartatásáról, valamint a hiányosságok megszüntetéséről.

Tűzvédelmi oktatást tart, szervez. Tűzvédelmi gyakorlatokat tervez és értékel.
Kapcsolatot tart az illetékes hatósággal. Szakkérdésekben a munkavállalókkal, valamint a külső partnerekkel kommunikál. Munkáját részben önállóan, részben vezetői iránymutatás mellett, valamint a hatósággal és a szolgáltatókkal együttműködve látja el.

Tűz esetén intézkedik a gazdálkodó szervezet tűzjelzéssel, tűzoltással, mentéssel, valamint a tűzvizsgálattal kapcsolatos kötelezettségeinek, feladatainak jogszerű és szakszerű teljesítése érdekében.

# / – #tuzvedelmieloado #tuzvedelmieloadotanfolyam #tuzvedelmieloadokepzes #tuzvedelmieloadotanfolyamrol #tuzvedelmieloadotanfolyamindul #tuzvedelmieloadovizsga #tuzvedelmieloadovizsgakovetelmeny

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.

Tűzvédelmi előadó | Személyi és vagyonvédelem | Védelmi szolgáltatások |  Tanfolyam | Szakképesítések Szakmai képzések

Tűzoltó szerparancsnok tanfolyam

A Tűzoltó szerparancsnok készenléti jellegű szolgálati ideje alatt az alárendeltségébe tartozó
állomány parancsnoka. 
Tűzoltó szerparancsnok tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Tűzoltó szerparancsnok, Tűzoltó szerparancsnok képzés, Tűzoltó szerparancsnok tanfolyam, Felnőttképzés

A számára előírt jelentési, adminisztrációs, képzési és káresemény értékelési feladatokat végez és végeztet. Betartja, betartatja a munkavédelmi, a környezetvédelmi, biztonsági előírásokat. Részfeladatokat lát el a készenléti állomány helyi szintű továbbképzésében. Feladatellátása során híradástechnikai, informatikai és más rendszeresített, a szolgálata ellátásához szükséges eszközöket használ. Riasztás esetén az alárendeltségébe tartozó állománnyal kivonul a káreseményheza vonatkozó jogszabályoknak és belső szabályozóknak megfelelően irányítja, illetve közreműködik annak felszámolában.

Együttműködik társszervek képviselőivel, a káresemény felszámolásában résztvevő közreműködőkkel. Tevékenysége során a szakmai szabályok betartásával alkalmazni tudja a rendszeresített tűzoltási és műszaki mentési szakfelszereléseket, valamint a szükséges védőeszközöket. A tűzoltás alapvető feltételeit biztosító létesítési szabályokat felismerve avatkozik be a káresemény helyszínénA személyiségi jogokra, az adatvédelemre és információszabadságra vonatkozó szabályok betartásával adatokat szerez be, kutatást végez, adatokat összesít az adott káresetre vonatkozóan. A katasztrófavédelem hatáskörébe tartozó, polgári védelmi, iparbiztossági intézkedések meghozatalában, végrehajtásában közreműködik.

Szakképesítés sorszáma:10325013
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

# / – #tűzoltószerparancsnok #tűzoltószerparancsnoktanfolyam #tűzoltószerparancsnokképzés #tűzoltószerparancsnoktanfolyamról #tűzoltószerparancsnokoktatás #tűzoltószerparancsnokvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.

Tűzoltó szerparancsnok | Személyi és vagyonvédelem | Védelmi szolgáltatások |  Tanfolyam | Szakképesítések Szakmai képzések

Tűzoltó tanfolyam

A Tűzoltó a számára meghatározott helyenidőben és  a katasztrófák elleni védekezésért
 felelős miniszter által rendelettel kiadott öltözködési szabályzatban előírt 
Tűzoltó tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Tűzoltó, Tűzoltó képzés, Tűzoltó tanfolyam, Felnőttképzés

 szolgálati öltözetben, tűzoltó szakfelszerelések és eszközök használatával  önállóan vagy csapatmunkában életmentési, tűzoltási, műszaki mentési feladatok végrehajtásában közreműködik akár speciális beavatkozást igénylően is (veszélyes anyagok, veszélyes állatok, sugárveszélyes környezet jelenlétében is).

Képzéseken és gyakorlatokon vesz részt, valamint ellátja egyéb (a készenléti jelle szolgálat ellátásához kapcsolódó, a szolgálati elöljáró által meghatározott karbantartási, körletrendezési, málházási stb.) szolgálati feladatait. Minden munkafolyamatnál  felelősségteljesen  gondoskodik a szolgálati, munkavédelmi, egészségügyi és egyéb, a tűzoltóság szervezetén belül meghatározott biztonsági előírások szabályainak maximális betartásáról. Szakmai felkészültségének érdekében folyamatosan önképzést végez, végrehajtja a tűzoltó szakfelszerelések napi karbantartási feladatait.

Használja a számára biztosított védőfelszereléseket. A rendszeresített híradó eszközöket kezeli, a rádióforgalmazás szabályainak betartásával használja, jelentési kötelezettségeinek megfelelően hírforgalmat bonyolít. Működteti a tűzoltás, illetve műszaki mentés felszámolására rendszeresített eszközöket, gépi berendezéseket, az ezek kezeléséhez szükséges ismereteket elsajátítja. Ismeri a tűzoltó gépjárművek csoportosítását, azok taktikai használhatóságának általános alapelveit. Betartja a tűzoltóság tevékenységét leíró jogszabályok belső szabályozók vonatkozó előírásait.

Szakképesítés sorszáma:10323008
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

# / – #tűzoltó #tűzoltótanfolyam #tűzoltóképzés #tűzoltótanfolyamról #tűzoltóoktatás #tűzoltóvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.

Személyi és vagyonvédelem | Védelmi szolgáltatások | Tanfolyam | Szakképesítések Szakmai képzések

Katasztrófavédelmi ügyintéző (polgári védelmi-iparbiztonsági) tanfolyam

A katasztrófavédelmi ügyintéző a gazdálkodó szervek, szervezetek, intézmények vezetőjének 
közvetlen irányítása mellett, önállóan vagy másokkal együttműködve, a jogszabályokban
meghatározott katasztrófavédelmi (polgári védelmi és iparbiztonsági) feladatainak ellátása
körében kialakítja a gazdálkodó szervek, szervezetek, intézmények ¬ hatósági határozatban
meghatározott polgári védelmi feladataihoz szükséges feltételeket, tervezi a komplex
logisztikai biztosítás folyamatát. 
Katasztrófavédelmi ügyintéző (polgári védelmi-iparbiztonsági) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Katasztrófavédelmi ügyintéző (polgári védelmi-iparbiztonsági), Katasztrófavédelmi ügyintéző (polgári védelmi-iparbiztonsági) képzés, Katasztrófavédelmi ügyintéző (polgári védelmi-iparbiztonsági) tanfolyam, Felnőttképzés

A hivatásos katasztrófavédelmi szerv helyi szervével folyamatosan kapcsolatot tartva meghatározza az eseménykezelés szabályainak megfelelően a havária események során (pl.: árvíz, beavatkozás veszélyes anyag jelenlétében) az együttműködő szervek, szervezetek releváns körét, azokkal kapcsolatot tart a gazdálkodó szervek, szervezetek, intézmények feladatait illetően.

Feltárja a kockázatbecslés alapján a gazdálkodó szerv, szervezet, intézmény veszélyeztetettségét, adatot szolgáltat a települések katasztrófavédelmi osztályba sorolásáhozFeltárva és elemezve a gazdálkodó szerv, szervezet, intézmény vonatkozásában az ipari tevékenységek, technológiák kockázatát, kockázatazonosítást és kockázatértékelést végez, szervezi és részt vesz a kockázatbecslési eljárásban. Javaslatokat tesz a gazdálkodó szervek, szervezetek, intézmények dolgozóit érintő biztonságos működést biztosító feladatok meghatározásakor.

Elkészíti a veszélyes üzem üzemazonosítási dokumentumait és a szükséges védelmi terveket (belső védelmi terv, súlyos káreseményelhárítási terv). Megtervezi a veszélyesáruszállítás folyamatát. Megtervezi és létrehozza a gazdálkodó szerv, szervezet, intézmény polgári védelmi szervezetét, megtervezi annak felkészítését, alkalmazását, javaslatokat tesz a technikai eszközök biztosításáraÖsszeállítja a munkahelyi veszélyelhárítási tervetmeghatározza a gazdálkodó szerv, szervezet, intézmény lakosságvédelmi feladatait, a polgári védelmi és iparbiztonsági vonatkozású, kötelezően elkészítendő, a katasztrófavédelmi hatóság által előírt formátumú dokumentumokat.

Szakképesítés sorszáma:10324007
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

 # / – #katasztrofavedelmiugyintezo #katasztrofavedelmiugyintezotanfolyam #katasztrofavedelmiugyintezo #katasztrofavedelmitanfolyamrol #katasztrofavedelmitanfolyamindul #katasztrofavedelmiugyintezovizsga #katasztrofavedelmiugyintezovizsgakovetelmeny

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.

Népi kézműves (Gyékény, szalma és csuhétárgy készítő) tanfolyam

Népi kézműves (Gyékény, szalma és csuhétárgy készítő) tanfolyam

Népi kézműves (Gyékény, szalma és csuhétárgy készítő), Népi kézműves (Gyékény, szalma és csuhétárgy készítő) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Népi kézműves (Gyékény, szalma és csuhétárgy készítő), Népi kézműves (Gyékény, szalma és csuhétárgy készítő) képzés, Népi kézműves (Gyékény, szalma és csuhétárgy készítő) tanfolyam, Felnőttképzés

Népi kézműves (Gyékény, szalma, és csuhétárgykészítő ) a Kárpátmedence magyar és nemzetiségi népi kézművességén belül gyékény, szalma, csuhétárgykészítés területén megfelelő kompetenciával rendelkezik a hagyományos technikák, technológiák, a motívum és formakincs táji specifikus, anyanyelvi szintű elsajátítása révén, természetes anyagokat felhasználva mai, korszerű használati és dísztárgyak, ajándéktárgyak elkészítésére.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
 mestersége területén a Kárpát  medence magyar, és nemzetiségi hagyományos népi kézművesség forma , díszítményvilágának ismeretében hiteles, a XXI. század környezet, lakás és viseletkultúrájának megfelelő funkcionális kézműves tárgyakat létrehozni

 mesterségét érdeklődők számára bemutatni

 kézműves vállalkozást működtetni


Gyékény, szalma és csuhétárgykészítő: A Kárpátmedencében a magyar és nemzetiségi népi kézművességen belül, a gyékény, szalma, csuhé tárgykészítés táji specifikus területén megfelelő kompetenciával rendelkezik a hagyományos technikák, technológiák, motívum és formakincs anyanyelvi szintű elsajátítása révén, természetes anyagokat felhasználva mai, korszerű használati és dísztárgyak, ajándéktárgyak elkészítésére

A szakképesítéssel rendelkező képes:
 a Kárpátmedencében hagyományos magyar és nemzetiségi gyékény, szalma, csuhétárgyak megmunkálási technikáinak meghatározására, gyakorlati alkalmazására

 műhelyrajz készítésére, értelmezésére

 az alapanyagok tulajdonságainak meghatározására a felhasználhatóság figyelembevételével

 az alapanyagok gyűjtésére, tárolására, előkészítésére, kiválasztására különböző technikák esetén

 a tárgykészítés eszközeinek, szerszámainak, segédanyagainak rendeltetésszerű használatára

 a gyékény, szalma, és csuhétárgyak készítésének elméleti, és gyakorlati bemutatására

 az alapanyagokból megfelelő formájú, funkciójú és díszítményű használati, vagy dísztárgy készítésére, amelyek a mai igényeknek is megfelelnek

 a befejező műveletek, és a javítások elvégzésére

 a késztermék megfelelő raktározására, előkészítésére az árusításhoz

 az értékesítés bonyolítására

 vállalkozás működtetésére

 a munkavédelem céljainak, teendőinek alkalmazására

# /- #népikézműves #gyékényszalmaéscsuhétárgykészítő #gyékényszalmaéscsuhétárgykészítőtanfolyam #gyékényszalmaéscsuhétárgykészítőképzés #gyékényszalmaéscsuhétárgykészítőtanfolyamról #gyékényszalmaéscsuhétárgykészítőoktatás #gyékényszalmaéscsuhétárgykészítővizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Népi kézműves (Gyékény szalma és csuhétárgy készítő) | Kézművesség | Művészetek | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

PMKH 2022 FELNŐTTKÉPZÉSI ELLENŐRZÉSI TERV.

Felnőttképzési Tevékenységet folytató intézmények 2022 hatósági ellenőrzése!

A PMKH 2022. ÉVI ELLENŐRZÉSI TERVE
MEGJELENT A KORMÁNYHIVATAL 2022. ÉVI ELLENŐRZÉSI TERVE!

Pest-Megyei-Kormanyhivatal-2022-evi-Hatosagi-Ellenorzesi-Terv
Forrás: PMKH
—————————————————-

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Új irányt és lendületet adunk jövődnek.  © 2022

A céljaink, fejlődésünk, növekedésünk elérése, életünk minden pillanatában jelen van!
Mi mindenben támogatunk, mindegy milyen célt tűztél ki a jövőd tekintetében!
Képzéseinken, tréningjeinken keresztül igazi tudást adunk Neked, Magyarországnak!
Ágazati területeket kötünk össze a legújabb technológiákkal, modernizációval, és trendekkel! “Új irányt és lendületet adunk jövődnek.”

MODELLO  Tudást adunk!
Fülöp Henrik

 

 

 

 

 

350 milliárd forrásra tudnak pályázni a hazai vállalkozások.

 

Új pályázatok! 

Elérheted Velünk a Maximumot! Pályázz velünk, nyerjünk együtt!
Vállalkozásfejlesztési pályázatok – Mezőgazdasági pályázatok –
Lakossági pályázatok – 1. Pályázati előminősítés – 2. Pályázati felkészítés – 3. Pályázatírás – 4. Projekt- -menedzsment

A 2022-es év előnyös felhívásokkal indult a vállalkozásfejlesztési pályázatok területén. Az első negyedévben 350 milliárd forint forrásra tudnak pályázni a hazai vállalkozások.

Január második felében, két szakaszban volt benyújtható a KKV szektor modernizációját támogató GINOP+ 1.2.3-21 kódszámú felhívásra a pályázati anyag, amelynél a benyújtási időszak megkezdését követő kevesebb, mint 24 órával már több, mint 130%-os túljelentkezés keletkezett, melynek okán a beadás megkezdését követő 24 órán belül elfogyott a pályázati keret, és lezárták a pályázati felületet!

Megjelent a GINOP+ 1.2.2-22 kódszámú pályázat, amely az elsődlegesen az 5000 fő alatti kistelepülések, továbbá a szabad vállalkozási zónák mikro- vállalkozásait hivatott támogatni.
Összeszedtük a felhívás legfontosabb elemeit.

DÍJMENTES ELŐMINŐSÍTÉS IGÉNYLÉSE

GINOP Plusz-1.2.2-22 – a „Mikrovállalkozások fejlesztéseinek támogatása, Vállalkozás-újraindítás a Magyar Falu Programban”

Igényelhető támogatási összeg:

         2 – 10 millió Ft, 70%-os támogatási intenzitás mellett.

Pályázók köre:

         nem tartozik a KATA hatálya alá.

         1 lezárt, teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel rendelkezik

         éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes (365 napot jelentő) üzleti évben legalább 1 fő volt

         Magyarország területén székhellyel rendelkező egyszeres könyvvitelt vezető gazdálkodók, egyéni vállalkozók vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, egyéni cégek

         szabad vállalkozási zónának minősülő területen található településeken, vagy szabad vállalkozási zónának nem minősülő területen található, 5000 főnél alacsonyabb lakosságszámmal településeken valósítják meg fejlesztéseiket (mely megvalósítási helyszínnek a támogatási kérelem benyújtását megelőző legalább 60. nappal bejegyzésre kell kerülnie a cégkivonatba!)

Milyen tevékenységek támogathatóak?

         Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása –kötelező megvalósítani

         Infrastrukturális és ingatlan beruházás

         Információs technológia-fejlesztés

         Projekt szakmai megvalósításának közvetett költségei

Benyújtási időszak:
2022.
február 17. – 2023. március 31. (Amennyiben nem fogy el korábban a rendelkezésre álló támogatási keret, amelynek összege: 30.000.000.000,- Ft.)

A támogatás visszatérítendő vagy vissza nem térítendő?

         Vissza nem térítendő támogatás.

Mennyi a projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam?

         A projekt fizikai befejezésére a megkezdésétől számított legfeljebb 18 hónap áll rendelkezésre.

DÍJMENTES ELŐMINŐSÍTÉS IGÉNYLÉSE

Fülöp Henrik
igazgató

Facebook poszt időzítés 2022-ben!

2022 FACEBOOK! Az ihletetteknek…

2022-ben a legújabb, legjobb időpont a Facebook bejegyzésedhez!
Szóval, melyik a legjobb idő a Facebookon való bejegyzésre ebben az évben, azaz 2022-ben?

A Facebookon történő bejegyzések közzétételére a legalkalmasabb időpont a 11 és 16 óra közötti időszakban van.
A Facebookon való posztolásra a legalkalmasabb nap a szerda.
Továbbá csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap is jelentősen magasabb az elköteleződési arány.  A Facebookon való bejegyzések közzétételének legrosszabb időpontja a kora reggeli órákban, illetve az esti órákban van. Például a reggel 7 óra előtti és a 17 óra utáni időpontokban. A Facebookon való bejegyzésre a legrosszabb nap a kedd. Facebook-bejegyzések ideje: amit mindenképpen szem előtt kell tartani. Ezek a csúcshasználati időszakok valószínűleg azért tapasztalhatók, mert az emberek a munkanapjuk későbbi részében, a leállások pillanataiban jelentkeznek be az eszközeikre.

Azonban nem kell egyszerűen követnie az általános „legjobb időpontot” a Facebookon való közzétételhez. Ehelyett használhatja és megtalálhatja a sajátját a Facebook elemző eszközének segítségével. Ha egyszerűen bejelentkezik Facebook-oldalára, és kiválasztja a „Facebook Page Insights” lehetőséget, láthatja, hogy a felhasználók mikor a legaktívabbak, melyik időzónában tartózkodnak, és számos egyéb adatot is megtudhat. Ideális esetben egy sor bejegyzést tesztelnie kell különböző időpontokban és napokon, mielőtt felülvizsgálná a legjobb illeszkedést.
Eltérően szükséges vizsgálni az elkötelezettséget hétvégén és hétköznapokon egyaránt.

Sok sikert:
Fülöp Henrik
intézetvezető
MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.© 2022

Sportszervező munkatárs tanfolyam

Közreműködik sportszervezetek, sportszövetségek szakmai feladatainak ellátásában,
működésének biztosításában.
Sportszervező munkatárs tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Sportszervező munkatárs tanfolyam, Sportszervező munkatárs képzés, Sportszervező munkatárs tanfolyam, Felnőttképzés

 Közreműködik a sporttevékenység fejlesztését szolgáló projektek előkészítésében, lebonyolításában. Edzőtáborokat, sportversenyeket és egyéb sportrendezvényeket szervez. A sportrendezvény tervezésében, szervezésében aktív szerepet vállal. Koordinálja a rendezvénnyel kapcsolatos marketingfeladatokat.

Közreműködik a tevékenységével összefüggő jogi és igazgatási feladatok ellátásában (egyeztetések, programok, engedélyek, nyilvántartások, jelentések, költségvetés stb.). Ellátja a versenyek előkészítésével, lebonyolításával kapcsolatos feladatokat (szakmai egyeztetés, forgatókönyv elkészítése, egészségügyi szolgálat igénylése, közreműködők biztosítása és tevékenységük megszervezése) és az utómunkálatokat. Részt vesz az sportolók foglalkozásai, versenyei szervezésében. Sporthoz és rekreációhoz kapcsolódó rendezvényeket szervez.

Szakképesítés sorszáma: 10144001
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2021.01.08

# /- #sportszervezőmunkatárs #sportszervezőmunkatárstanfolyam #sportszervezőmunkatársképzés #sportszervezőmunkatárstanfolyamról #sportszervezőmunkatársoktatás #sportszervezőmunkatársvizsga

Sportoktató (vívás sportágban) tanfolyam

A vívás sportoktató szakember célirányosan tervezi, szervezi és irányítja az oktatáson
 résztvevők foglalkozását. Tisztában van a sportág hazai és nemzetközi történetével.
Sportoktató (vívás sportágban) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Sportoktató (vívás sportágban), Sportoktató (vívás sportágban) képzés, Sportoktató (vívás sportágban) tanfolyam, Felnőttképzés

Alapszinten megtanítja a sportág mozgásanyagát, ismeri a sportág versenyszabályait. Sportágspecifikus ismereteket nyújt, kialakítja a sportági jártasságot, képességeket, készségeket fejleszt.

Felismeri és gondozza a tehetséget. Értékeli a tanulók edzéseken nyújtott teljesítményét, a korszerű pedagógiai és edzéselvek, edzésmódszerek figyelembevételével fejleszti teljesítőképességüket és teljesítő-készségüket. Felméri a tanulók technikai tudását és képes javítani azokat. Részt vesz a sport és egyéb szabadidős tevékenységet szervező egység/intézmény munkájában. Részt vesz a szabadidős sportolók foglalkozásai, versenyei szervezésében, irányításában. Tanácsaival segíti az egészséges életmódra törekvők sportolási programjának összeállítását.

Szakképesítés sorszáma: 10144007
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2021.04.12

# /- #sportedző #vívássport #sportedzővívássportágban #sportedzővívássportágbantanfolyam #sportedzővívássportágbanképzés #sportedzővívássportágbantanfolyamról #sportedzővívássportágbanoktatás #sportedzővívássportágbanvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Sportoktató (vívás sportágban) | Sportok | Személyi szolgáltatások | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Sportedző (evezés sportágban) tanfolyam

Az evezés sportedző szakember célirányosan életkornak és nemnek megfelelően tervezi,
szervezi és irányítja a sportolók, csapatok rövid-, közép- és hosszú távú felkészítését és
versenyeztetését. 
Sportedző (evezés sportágban) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Sportedző (evezés sportágban), Sportedző (evezés sportágban) képzés, Sportedző (evezés sportágban) tanfolyam, Felnőttképzés

Ismeri az evezős eszközök méreteit, beállítási szempontjait. Képes az evezős eszközök karbantartására, kisebb javítására.

Ismeri, és megtanítja a sportág korszerű technikai elemeit, technikáját. Értékeli a sportolók edzéseken és a versenyeken nyújtott teljesítményét, a korszerű pedagógiai és edzéselvek, edzésmódszerek figyelembevételével fejleszti teljesítőképességüket és teljesítőkészségüket. Felméri sportolói állóképességét, technikai tudását, valamint edzéstervet készít, irányítja annak végrehajtását. Edzőversenyeket és -versenyeket, illetve edzőtáborokat szervez. Megszervezi és koordinálja a rábízott sportolók felkészítésében együttműködő szakemberek tevékenységét (sportorvos, pszichológus stb.). Sportágában részt vesz a sport és egyéb szabadidős tevékenységet szervező egység/intézmény munkájában.

Szakemberként az evezés számos területén – mint verseny-, túra és rekreációs-, fix üléses és tengeri-, egyetemi-, para-, valamint ergométeres evezés – részt vesz az amatőr sportolók foglalkozásai, versenyei szervezésében, irányításában. Ismeri az evezés hazai-, és nemzetközi szervezeteinek működését, és alapvető versenyszabályait. Tanácsaival segíti az egészséges életmódra törekvők táplálkozásának,sportolási programjának összeállítását.

Szakképesítés sorszáma: 10145008
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2021.04.12.

# /- #sportedzőevezéssportágban #sportedzőevezéssportágbantanfolyam #sportedzőevezéssportágbanképzés #sportedzőevezéssportágbantanfolyamról #sportedzőevezéssportágbanoktatás #sportedzőevezéssportágbanvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Sportedző (evezés sportágban) | Sportok | Személyi szolgáltatások | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Temetkezési szolgáltató tanfolyam

A temetkezési szolgáltató a temetkezési szolgáltatásra vonatkozó jogszabályok alapján végzi
feladatát.
Temetkezési szolgáltató tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Temetkezési szolgáltató, Temetkezési szolgáltató képzés, Temetkezési szolgáltató tanfolyam, Felnőttképzés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Önállóan gondoskodik a teljes körű temetkezési szolgáltatás megszervezéséről, lebonyolításáról, manuális elvégzéséről, az adminisztratív teendők, az okmányozás, valamint a nyilvántartások vezetéséről. Elvégzi az ügyfélfogadással és temetésfelvétellel kapcsolatos gyakorlati teendőket. Figyelemmel kíséri a nemzetközi trendeket, szolgáltatásait bővíti. A hozzátartozók, meg-rendelők kívánságának megfelelően, az elhunyt végakaratát figyelembe véve megszervezi a temetést. Önállóan, kreatívan végzi munkáját, javaslatokat fogalmaz meg a hozzátartozók számára.

Elvégzi a halottak temetőn belüli, belföldi és nemzetközi szállításával kapcsolatos feladatokat, az elhunytakat előkészíti a ravatalozásra, kellékekkel ellátja, megtervezi, felépíti, berendezi a ravatalt, közreműködik a hagyományos földbe temetés végrehajtásában. Igény esetén megszervezi, lebonyolítja az elhunytak hamvasztását, végrehajtja az urna kiadásával, a hamvak elhelyezésével vagy szórásával kapcsolatos feladatokat. Közreműködik a sírnyitásban, exhumálásban, rátemetés vagy újratemetés elvégzésében és a sír hantolásában és a koszorúzásban. Különleges igények esetén temetőn kívüli szertartást szervez, protokolltemetést végez.

Ellátja a rendkívüli halálesetekkel kapcsolatos temetkezési szolgáltatási teendőket. Együttműködik más temetkezési vállalkozókkal, temetőüzemeltetőkkel és az egyházakkal. Önkormányzattal
kötött kegyeleti közszolgáltatási szerződés vagy egyházzal történt megállapodás alapján temetőt üzemeltet. A jogszabályi előírásoknak megfelelően saját vállalkozást alapít, azt a kegyeleti igényeknek megfelelően működteti.

Szakképesítés sorszáma:10324026
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2021.01.08

# / – #temetkezésiszolgáltató #temetkezésiszolgáltatótanfolyam #temetkezésiszolgáltatóképzés #temetkezésiszolgáltatótanfolyamról #temetkezésiszolgáltatóoktatás #temetkezésiszolgáltatóvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.

Temetkezési szolgáltató | Személyi és vagyonvédelem | Védelmi szolgáltatások | Tanfolyam | Szakképesítések Szakmai képzések

Önkormányzati természetvédelmi őr tanfolyam

Az önkormányzati természetvédelmi őr felügyeli és védi a helyi jelentőségű védett természeti
területeket, gondoskodik a természetvédelmi szabályok betartásáról, élőhelykezelési feladatai
részeként részt vesz a faj és élőhelyvédelmi projektek megvalósításában.
Önkormányzati természetvédelmi őr tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Önkormányzati természetvédelmi őr, Önkormányzati természetvédelmi őr képzés, Önkormányzati természetvédelmi őr tanfolyam, Felnőttképzés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Közreműködik a természetvédelmi területek kezelői feladatainak ellátásában, kezdeményezi a védett természeti terület fejlesztését, javaslatot tesz a védetté nyilvánításra, az őrzésére és fenntartásra.

Felméri a védett természeti értékeket, elhelyezkedésükről, megjelenési helyükről, állapotukról nyilvántartást vezet. Prevenciós környezeti nevelési programok összeállításával bemutatja a helyi védett területeket.
Megállapítja az élőhelyek kezelésének szükségességét, meghatározza a kezelési feladatok módszerét és sorrendjét, értékeli azok hatásait, eredményességét.

Az illetékességi területével kapcsolatban felkérésre szakértőként nyilatkozik, illetve közigazgatási eljárás keretében megkeresésre szakhatósági állásfoglalást ad ki. A területére vonatkozóan kiadott engedélyek véleményezését, ellenőrzését ellátja. A természetvédelmi területek károsításának és károsításának megelőzésére prevenciós tervet készít.

Szakképesítés sorszáma:10324021
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

# / – #önkormányzatitermészetvédelmiőr #önkormányzatitermészetvédelmiőrtanfolyam #önkormányzatitermészetvédelmiőrképzés #önkormányzatitermészetvédelmiőrtanfolyamról #önkormányzatitermészetvédelmiőroktatás #önkormányzatitermészetvédelmiőrvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.

Önkormányzati természetvédelmi őr | Személyi és vagyonvédelem |Védelmi szolgáltatások | Tanfolyam | Szakképesítések Szakmai képzések

Közterület-felügyelő tanfolyam

közterületfelügyelő ellenőrzi a közterületek jogszerű használatának, a közterületen 
folytatott engedélyhez, illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségét.
Közterület-felügyelő tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Közterület-felügyelő, Közterület-felügyelő képzés, Közterület-felügyelő tanfolyam, Felnőttképzés

 Közreműködik a közterület, az épített és a természeti környezet, a közbiztonság, a közrend, valamint az önkormányzati vagyon védelmében és a társadalmi bűnmegelőzési feladatok megvalósításában. Intézkedést kezdeményez a szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésén tetten ért személlyel szemben, személyes adatokat kezel, szükség esetén támadáselhárító vagy kényszerítő eszközöket alkalmaz.

Tájékoztatást ad a hozzá forduló személyek részére, szükség esetén segítséget, illetve
elsősegélyt nyújt a rászorulók részére. 
Kapcsolatot tart rendvédelmi és rendészeti szervekkel, társadalmi szervezetekkel, közszolgáltatókkal. Őr és járőrszolgálatot lát el közterületen. Híradástechnikai, térfelügyeleti, informatikai eszközöket használ.

Tevékenységét a releváns információk írásbeli jelentésbe foglalásával, folyamatosan dokumentálja.
Meghozott döntéseiért és szakmai tudása fejlesztéséért felelősséget vállal.

Szakképesítés sorszáma: 10324005
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2021.04.12.

# / – #közterületfelügyelő #közterületfelügyelőtanfolyam #közterületfelügyelőképzés #közterületfelügyelőtanfolyamról #közterületfelügyelőoktatás #közterületfelügyelővizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.

Közterület-felügyelő | Személyi és vagyonvédelem | Védelmi szolgáltatások |  Tanfolyam | Szakképesítések Szakmai képzések

Közbiztonsági rendőrjárőr tanfolyam

A közbiztonsági rendőrjárőr szakképesítéssel az általános rendőrségi feladatok ellátására 
létrehozott szervnél a jogszabályban meghatározott alapbeosztásnak minősülő tiszthelyettesi
„A”„B” besorolási kategóriákba tartozó,(a Budapesti Rendőrfőkapitányságnál „A” besorolási
kategóriába) tartozó szolgálati beosztások láthatók el. 
Közbiztonsági rendőrjárőr tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Közbiztonsági rendőrjárőr, Közbiztonsági rendőrjárőr képzés, Közbiztonsági rendőrjárőr tanfolyam, Felnőttképzés

A közbiztonsági rendőrjárőr a rendészet és közszolgálat ágazat rendőrségi területére vonatkozóan rendelkezik széles körű ismeretekkelIsmeri a fegyveres, rendvédelmi szerveknél végzett munka során betartandó általános normákat, előírásokat.

Törekszik a rendvédelmi hivatáshoz méltó magatartás kialakítására, viselkedését a szabálykövetés, fegyelmezettség jellemzi. Végrehajtja egyénileg és kötelékben az alaki szabályzatban foglalt mozgásformákat. Szakszerűen, az előírásoknak megfelelően kezeli a fegyveres és rendvédelmi szerveknél egységesen rendszerben lévő híradástechnikai eszközöket. Képes az idegen nyelvű szakmai kommunikációhoz szükséges minimális nyelvtani és lexikális alapok használatára. Fejleszti fizikai állóképességét, erőnlétét.

Gyakorlatban végrehajtja a munkája során alkalmazható önvédelmi alaptechnikákat. Ismeri és alkalmazza a lőgyakorlattal kapcsolatos biztonsági és tiltó rendszabályokat, a rendőrségnél rendszeresített lőfegyverek használatával kapcsolatos szabályokat. A közbiztonsági járőr jogszabályokban meghatározott rendvédelmi, rendészeti feladatokat lát el, ezeket utasításra, vagy járőrvezetőként önálló döntése alapján hajtja végre. Tájékoztatást ad és segítséget nyújt az arra rászorulóknak. Járőrvezetőként, vagy járőrpáros tagjaként biztosítja a közrendet és elősegíti a biztonságos közlekedést.

A közbiztonság fenntartása érdekében közterületi járőrszolgálatot lát el, tevékenységével elősegíti a rendészeti prevenciós célok megvalósulását. Járőrvezetőként, vagy járőrpáros tagjaként végrehajtja a szükséges személyi szabadságot korlátozó és nem korlátozó rendőri intézkedéseket, szükséges esetben kényszerítő eszközt alkalmaz. Hierarchikus szervezet tagjaként feladatait jogszabályok alapján, parancsok, utasítások szerint teljesíti.

Elöljárója utasítására csapatszolgálati tevékenységet végez. Munkáját felelősségteljesen gyakorolja, törekszik a rendvédelmi hivatáshoz méltó magatartás kialakítására. Hivatását eskü alapján teljesíti, szükséges esetben akár élete kockáztatása árán is. Feladatát fizikális igénybevételen túl jelentős pszichikai megterhelés alatt végzi.

Napi szolgálata során járőrtársával, illetve járőrparancsnokával csapatszolgálati tevékenysége során társaival és az állampolgárokkal együttműködik, velük szakszerűen és hitelesen kommunikál. Feladatellátása során hír-adástechnikai, informatikai és más rendszeresített, a szolgálata ellátásához szükséges eszközöket használ. Szolgálati feladatainak teljesítése során hozott döntéseiért felelősséget vállal. Fegyverviselési joga van, mely alapján szükséges esetben a jogszabályok adta keretek között fegyverét használja.

Szakképesítés sorszáma: 10324002
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2020.10.29.

# / – #közbiztonságirendőrjárőr #közbiztonságirendőrjárőrtanfolyam #közbiztonságirendőrjárőrképzés #közbiztonságirendőrjárőrtanfolyamról #közbiztonságirendőrjárőroktatás #közbiztonságirendőrjárőrvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.

 Közbiztonsági rendőrjárőr képzés | Személyi és vagyonvédelem | Védelmi szolgáltatások |  Tanfolyam | Szakképesítések Szakmai képzések

Katasztrófavédelmi tiszt tanfolyam

Vezeti és szervezi a hivatásos tűzoltóság készenléti jellegű szolgálatának tevékenységét. 
Katasztrófavédelmi tiszt tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Katasztrófavédelmi tiszt, Katasztrófavédelmi tiszt képzés, Katasztrófavédelmi tiszt tanfolyam, Felnőttképzés

Meghatározza a káreseti beavatkozás módját, taktikáját, az alkalmazandó tűzoltó gépjárműveket, felszereléseket, eszközöket és a szükséges védőeszközök körét. Kapcsolatot tart a társszervekkel, a közműszolgáltatókkal és az ügyfelekkel. A tevékenysége során felmerülő jogszabálysértéseket felismerve intézkedést kezdeményez. Munkaköre gyakorlása során közreműködik a tűzoltók képzésében.

Adatkommunikációt folytat, speciális szoftvereket használTűzvédelmi hatósági ellenőrzést tervez, lefolytat, dokumentál, és szakhatóság ügyintézőjeként jár el. Szakterülete vonatkozásában kiadmányozásra előkészíti a hatósági határozat és szakhatósági állásfoglalás tervezetét, hatósági intézkedésre javaslatot tesz. Szabálytalanságok esetén szabálysértési, illetve büntetőjogi feljelentést előkészít, közigazgatási szankciót kezdeményez, helyszíni bírságot szab ki. Betartja és betartatja a védelmi igazgatás szabályait.

Elvégzi a katasztrófavédelem polgári védelmi és iparbiztonsági feladatait (kockázatbecslés, települések katasztrófavédelmi osztályba sorolása, veszélyelhárítási tervek készítése, polgári védelmi szervezetek megalakítása, lakosságvédelmi feladatok, veszélyes üzemekkel és veszélyesáruszállítással kapcsolatos hatósági feladatok, együttműködés a létfontosságú rend-szerek és létesítmények azonosításában és kijelölésében).

Szakképesítés sorszáma: 10326004
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2020.10.29.

# / – #katasztrófavédelmitiszt #katasztrófavédelmitiszttanfolyam #katasztrófavédelmitisztképzés #katasztrófavédelmitiszttanfolyamról #katasztrófavédelmitisztoktatás #katasztrófavédelmitisztvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.

Katasztrófavédelmi tiszt | Személyi és vagyonvédelem | Védelmi szolgáltatások |  Tanfolyam | Szakképesítések Szakmai képzések